Idő előtt lepleződött le az új Porsche

2012.11.18. 06:33

A Porsche a november végi, Los Angeles-i Autószalonon mutatja majd be hivatalosan legújabb kompakt sportkocsiját. A típust ugyan még nem nevezték meg, de biztosra vehető, hogy a Cayman felfrissített változata debütál.

Kémfotók természetesen készültek már a 2013-as modellről, de ezeken a gondos álca miatt nehezen kivehető, hogy mi is változik az elődhöz képest. Egy szemfüles Instagram-felhasználónak köszönhetően azonban idő előtt lehullt a lepel az új Porschéről – megjelentek az interneten az első képek, melyeken szinte teljesen álcázatlanul szerepel a Cayman, csupán a lámpákról nem kerültek le a matricák.

Az új modell tetővonala megváltozott az elődhöz képest, mely jót tett az összképnek is: az autó formája egységesebbnek, harmonikusabbnak tűnik. Az év elején bemutatott Boxstertől a keménytetős testvér is megörökölte a feltűnőbb légbeömlőket és a hátsó lámpákba is belenyúló, szolid spoilert.

Vélhetően a motorválaszték is megegyezik majd a Boxsterével: egy 2,7 literes, 265 lóerős és egy 3,4 literes, 315 lóerős hathengeres kerülhet a Caymanba. Pontos adatokat a november 28-ra tervezett, hivatalos bemutató után kaphatunk.