Audi Q8 – az X6 kihívója

2012.11.20. 17:32

Úgy néz ki, a német luxusautó-gyártók minden apró piaci rést megpróbálnak kitölteni. Már most csaknem követhetetlen az Audi által kínált típusok sokasága, de tovább szaporítják a modellek sorát.

A legújabb terv, amely megkapta a jóváhagyást a cég vezetéséről, állítólag a Q8. A jelzésből csak annyi egyértelmű, hogy egy újabb hobbiterepjáróról van szó, de úgy hallani, valamiféle óriás-kupé lesz a tervezési folyamat végeredménye, amellyel a BMW X6-osnak próbálnának befűteni. A típus a Q7-es utódján alapul majd, és bár vagy 350 kilogrammot szeretnének spórolni az aktuális óriás-Audi tömegéből, a Q8 így sem lesz könnyű: közel 1,9 tonnát nyom majd.

Az európai autópiac gyengélkedése annyiban azért befolyásolja a terveket, hogy az Audi nem siet igazán a Q8 kupé fejlesztésével. A kész autó bemutatóját 2017-ben tartanák, azaz bő négy év kell a fejlesztéshez. Ez a gazdasági háttér mellett a fejlesztőgárda túlterheltségének is köszönhető: a következő három-négy évben legalább a modellpaletta felét le kell cserélni, és várhatóan készülnek más újdonságok is, így a Q8-asra jutó formatervezői és mérnöki kapacitás korlátozott.