2012.11.28. 11:50

Úgy néz ki, nem csak üres beszéd volt, hogy a Toyota komolyan versenyezne a Mercedes házi tuningcégével, az AMG-vel. Erre hozták létre a TMG tuning-márkát, amelyet most, a Lexus LS sportváltozatával vezetnek be.

A TMG a kölni Toyota Motorsport Gmbh. rövidítése – a japánok gyári versenyrészlegéé, amely a ralisportba, a Formula 1-be és a hosszú távú sportkocsiversenyekre épített villámgyors, és nem egyszer igen sikeres versenyautókat. Mostantól ők tuningolják az utcai Lexusokat is, és ahogy az LS-re épülő, vadiúj TS-650 mutatja, nem végeznek félmunkát. A hátsókerék-hajtású szedánba 5 literes, ikerturbós, 650 lóerős és 765 Nm csúcsnyomatékú V8-as motor kerül, amely így a legerősebb sportos luxusbálnák közé sorolja a TMG Lexust. Ahhoz, hogy a nagy nyomatékú motort ki tudja szolgálni, a nyolcfokozatú automata váltót is át kellett dolgozni, de nem csak a terhelhetőségét növelték: ez a változat a kézi kapcsolásra is gyorsabban reagál. Bár az autó több mint két tonnát nyom, állítólag 3,9 másodperc alatt elérhető vele a 100 km/h, a végsebessége pedig meghaladja a 320 km/h-t.

A Toyota versenymérnökei persze nem csak a hajtásláncot dolgozták át. A futómű szélesebb nyomtávú lett, olyannyira, hogy masszív sárvédő-szélesítésekre is szükség volt, és a 295/35 R 20-as abroncsok még így is alig férnek a karosszéria alá. Ha már hozzányúltak a karosszériához, készítettek hozzá néhány új karosszéria-elemet karbonszálas műanyagból. A lökhárítók, a motorháztető és a kötényezés végleges formáját a TMG házi szélcsatornájában kísérletezték ki. Természetesen a fékrendszer is az elérhető legjobb: a Brembo csúcskategóriás, karbon tárcsás fékeit építették be.

A TS-650 egyelőre tanulmányautóként mutatkozik be az Essen Motor Show-n, de a fejlesztés alapossága arra utal, hogy a Toyota ennél többet tervez. Nem csodálkoznánk rajta, ha a brutális Lexus később ugyanúgy a kínálat részévé válna, mint az AMG modellek a Mercedes, vagy az RS modellek az Audi kínálatában.