Nagyobb és polgáribb az új RAV4

2012.11.29. 11:57

A Toyota már a RAV4 negyedik generációját mutatja be, és mostanra teljesen megváltozott a típus szerepe a kínálatban. Az egykori butikosné-autóból mára komoly családi crossovert faragtak, amely a generációváltások során teljesen elvesztette egykori könnyed, kedves karakterét. A gyáriak szerint a piac igényei is folyamatosan változnak – ezért lett a negyedik generáció még nagyobb, tágasabb, komolyabb jármű.

Elsősorban az autó hossznövekedése feltűnő: 20,5 centivel nyújtották meg az elődjéhez képest, a tengelytáv pedig 10 centivel lett több: most már 2,66 méter. Így teljesen kinőtte a kompakt kategóriát, amelybe egykor sorolták: ma már egyértelműen a középkategóriás szabadidő-autók egyike, bár hobbiterepjárós jellegéből is veszített azzal, hogy a magassága 2,5, a hasmagassága pedig 1 centivel csökken az elődjéhez képest. A 3 centis szélesség-növekedés is hozzájárul, hogy az autó nagyobbnak látsszék.

A nagyobb méretek lehetővé teszik, hogy a Toyota egységesítse a típust: korábban készült egy hosszabb, hétüléses kivitel Észak-Amerika számára, mostantól azonban csak egy változat készül majd, igaz, a fontosabb piacok más és más hangolással és felszereltséggel kapják majd meg a típust. A felújításnak áldozatul estek a hosszában csúsztatható hátsó ülések is, így lehetséges, hogy papíron kisebb lett a csomagtér térfogata: a szabvány adat 547 liter – bár ez a padló alatti rekesz révén tovább bővíthető száz literrel.

Bár a Toyota már korábban bejelentette, hogy felhagy a nagyobb személyautó-dízelmotorok fejlesztésével, a RAV4 még a régi dízeleket kapja, legalább egy rövid átmeneti időszakra. A kisebbik 2 literes és 124 lóerős, a nagyobbik 2,2 literes és 150 lóerős, és lényegében azonos az elődmodellben használt motorokkal. Lesz persze benzines változat is, ebbe kétliteres, 150 lovas szívómotor kerül. Valószínű, hogy később teljesen átszabják majd a motorválasztékot a BMW négyhengeres dízeleivel, és alighanem a benzinest is lecserélik egy kisebb, turbós motorra.

A gyáriak szerint az összkerék-hajtás is sokat változott. Az új RAV4-ben aktiválható a sport mód, amely 10 százalék nyomatékot mindig a hátsó tengelyre küld, de ez az arány akár 50%-ig is nőhet annak érdekében, hogy a rendszer megszüntesse az autó alulkormányzottsági hajlamát. Emellett 38 km/h alatt a nyomaték-elosztás rögzíthető is 50-50%-on, ami kis tapadású felületen jöhet nagyon jól.

Az új RAV4 forgalmazását a következő hónapokban kezdik meg a világ minden táján. A gyártás Japánban, Kínában és Kanadában folyik majd, és úgy tudjuk, a Toyota az összes nagyobb piacon igyekszik csökkenteni, vagy legalább szinten tartani a típus árát, hogy ezzel is javítson a típus versenyképességén.