Új luxusautó a Hondától

2012.11.29. 16:18

A Honda Európában ugyan már nem kínál nagy luxusautót, de a cég luxusmárkája, az Acura Észak-Amerikában bemutatta a nálunk korábban Legendként ismert modell utódját, az RLX-et.

Az új típussal is követték a korábbi Honda-hagyományt: nem teljesítményben, inkább kifinomult műszaki megoldásokban igyekeztek felülmúlni a konkurenciát. Az elődmodell attrakciója az SH-AWD összkerék-hajtás volt, ezt azonban az új modellből elhagyták. Az ok egyszerű: később bemutatnak majd egy hibrid változatot, ahol a hátsó kerekeket villanymotor hajtja majd, mintegy kiváltva a mechanikus négykerék-hajtást. Az autót ezúttal is egy keresztben beépített V6-os motor mozgatja, amely 3,5 literes, 310 lóerős, és az egyik hengersora részterhelésnél lekapcsolható, így viszonylag takarékos is. A motor hatfokozatú automata váltón keresztül hajtja a két első kereket.

A felszereltséggel persze igyekeztek minden igényt kielégíteni: az autó háromzónás klímaberendezést, tíz hangszórós hifit, műholdas rádiót és üvegtetőt is kaphat. A korábbi modellhez képest a kezelőfelület is megváltozott: a barátságtalan gomberdőt érintőképernyős felület váltotta, így a japánoknak már ezen a téren sincs miért szégyenkezniük.

Bár egyelőre csak Észak-Amerikában lesz kapható az RLX, nem kizárható, hogy később mégis találkozhatunk vele. Időről időre felröppen ugyanis a hír, hogy a Honda az Acurából ugyanúgy globális márkát csinálna, mint a Nissan korábban az Infiniből.