Nem jött be a Volkswagen Eos

2012.11.30. 10:53

Hat éve a Volkswagen még úgy vélte, jó ötlet egyetlen modellel kiváltani a Golf és a Passat nyitott változatait. Akkortájt még nagy divat volt az összecsukható keménytető, és egy ilyen modell kifejlesztése nem volt olcsó. Így az Eos bemutatása érthető is volt, ám a keménytetős kabriók időközben kimentek a divatból.

A tervek szerint az Eos pályafutásának végén – amelyből legfeljebb egy év maradt – nem készül közvetlen utódmodell. A Beetle és a Golf vászontetős változataival helyettesítik az alapváltozatokat. Emellett várható egy nagyobb és kényelmesebb négyüléses kabrió, alighanem a Passat alapjain, amely szintén könnyű és kis helyet foglaló vászontetőt kap, bár ez a tervezet egyelőre nem kapott zöld utat a cég vezetésétől. Ezzel a három típussal elvben jobban lefedhető a teljes kabrió-piac, mint az Eosszal, és a fejlesztési költség sem lesz nagyságrendekkel több a szabvány MQB padlólemeznek köszönhetően.

Az Eos érdekes szerzet. Formai szempontból leginkább egy nyújtott Golfnak tűnik, pedig nem az. A jelenlegi Passat alapjainak lerövidítésével hozták létre, és eleve az összecsukható keménytetőhöz tervezték a szerkezetét, annak érdekében, hogy ne legyenek merevségi problémái.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.