Lebontották az autóút közepén álló házat

2012.12.01. 13:17

Hosszas huzavona után elfogadta a kárpótlásként ajánlott összeget a kínai autóút közepén álló házban lakó házaspár, így lebontották az épületet.

Az eset és az elhíresült házról készült fotók korábban a nyugati sajtót is bejárták, a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli Venling falubeli lakóépület köré ugyanis aszfaltutat építettek. A helyi vezetés által kisajátítani kívánt ötemeletes ház egyik lakója ugyanis kevesellte a kárpótlásként felajánlott összeget, és - a többi lakóval ellentétben - nem volt hajlandó kiköltözni. A házat a hatóságok részben lebontották, az idős házaspár lakása körüli lakásokat is meghagyták, az aszfaltutat pedig a lakóépületet körbekerítve építették meg.

A makacs lakó, a 67 éves Luo Pao-ken és felesége pénteken beleegyezett a 260 ezer jüanos (9,1 millió forint) kárpótlás elfogadásába, a falu vezetője szerint azért, mert elegük lett a médiavisszhangból, ezenkívül az út közepén álló ház biztonsági kérdéseket is felvetett.

Nem a venlingi az első elhíresült esete a központi kisajátítással szembeni ellenállásnak. A kínai nyelvben már külön kifejezés is létezik azokra a "makacs" családokra, akik mindent megtesznek házuk védelmében. Korábban egy csungkingi eset vált ismertté, egy család ugyanis nem volt hajlandó három generáció által lakott házának elhagyására egy bevásárlóközpont felépítése kedvéért. A ház köré az ingatlanfejlesztők tízméteres gödröt ástak, annak áram- és vízellátását megszüntették. Az eset később 3,5 millió jüan (122,5 millió forint) kártérítéssel végződött. A közép-kínai Csangsában a bevásárlóközpont-építők nem vártak a megegyezéssel, azt a "lebonthatatlan" ház köré építették, amely a mai napig a pláza udvarán áll.

  • ingatlanok az Otthontérképen! Keress a több százezer ingatlan közül egyszerűen.
  • eladó házakat keresel az agglomerációban? Találd meg itt!
  • Itt van minden ingatlan, ami kiadó Budapesten!