2012.12.04. 12:46

A brit Warranty Direct tette közzé a tíz legritkábban elromló autó listáját. Saját adataik alapján rangsoroltak, hisz a cég kiterjesztett garanciát árul. Így rengeteg adat gyűlt össze, amelyekből nem volt nehéz rangsort felállítani az 1997 óta Nagy-Britanniában futó autók megbízhatóságát felmérni.

A rangsort az úgynevezett megbízhatósági index alapján állították fel – ez egy olyan szintetikus mérőszám, amely állítólag fordított arányban áll az autók megbízhatóságával, azaz a kisebb szám a jobb. A lista elég meglepő: az első helyre a Mitsubishi Lancer 2005 és 2008 között gyártott kivitele került. Az Európában viszonylag sikertelen, és meglehetősen unalmas típus úgy látszik, agyonverhetetlen. A második helyre az első generációs Opel Agila – a Suzuki WagonR+ Opel motoros kivitele – került, a harmadik az előző Suzuki Alto (1997-2006), a negyedik a Toyota Aygo, az ötödik a Honda HR-V lett.

A hatodik legritkábban lerobbanó autó a Volvo S40 első generációja, amely 1996 és 2004 között készült. Gondolhatnánk, hogy ez az első tisztán európai gyártmány, de ebben a típusban is van valami japán: a műszaki alapjai és a motorok nagy része megegyeznek a Mitsubishi Carismáéval. A következő a Mazda MX-5 2005 utáni változata, majd a 2006 és 2009 között gyártott Mercedes E osztály jön. Végül az első generációs Toyota Yaris és Honda Jazz zárja a sort.

A statisztika persze nem jelenti azt, hogy ezek az autók ma is ugyanilyen megbízhatóak – a sorrend jellemzően az autók 3-8 éves korára vonatkozik, ugyanis erre a korosztályra vásárolnak a legtöbben kiterjesztett garanciát. A tizes listán az látszik tehát leginkább, hogy a 2000-es évek második feléig még egyértelműen tartott a japán autók minőségi fölénye.