Durva Mini, egy számmal nagyobban

2012.12.14. 07:58

Úgy néz ki, a Mininél minden lehetséges variációnak léteznie kell: ezúttal a magas háromajtós, a Paceman gyári sportváltozatát mutatták be. Ahhoz képest, hogy a típus határozottan szabadidő-autó arányú, a John Cooper Works kivitel határozottan sportos jelenség.

Az autóba a többi JCW modellváltozatból már ismert, 211 lóerős 1,6 literes turbómotor kerül, amely a nagyobb karosszériával is jól boldogul. A gép 7 másodperc alatt érheti el a százas tempót, és 225 km/h a végsebessége. Ez ugyan fél másodperccel és 13 km/h-val gyengébb érték a kisebb Mini JCW-énél, de így is bőven elég lehet egy jó élményautózáshoz. Ahhoz, hogy ez ne váljék életveszélyes játékká, persze át kellett hangolni a futóművet is: a 18-as felnik, az 1 centiméteres ültetés és a feszesebb rugózás teszi stabillá és kiszámíthatóvá az autót nagy tempó mellett.

A Paceman JCW ugyan valamivel esetlenebb jelenség, és magasabb súlypontjából adódóan valószínűleg kevésbé jó hot-hatch, mint az alap-Mini csúcsváltozata, de cserébe jóval tágasabb belső teret kínál – itt már hátul is elfér két felnőtt, ha a szükség úgy hozza. Ez pedig még a sportos kiskocsik vásárlói közül is sokak számára lehet vonzó.