Bivalyerős V-motorokkal érkezhet a sport-Maserati

2012.12.30. 11:10

A Fiat-csoport vezetői luxusautó-márkaként igyekeznek továbbfejleszteni a Maseratit. Ennek jegyében nemrég meg is mutatták az új Quattroporte fotóit, sőt jövőre érkezik majd az eggyel kisebb Ghibli is, melynek prototípusát téli teszteken már lencsevégre kapták. Ezeken kívül még négy új modellt terveznek a közeljövőre –  legizgalmasabbnak a 2015-re tervezett sportautó ígérkezik.

 
Maserati Quattroporte

Az eddigi hírek alapján a sportos Mazer az Alfa Romeo 4C átfaragott padlólemezére épülhet, középmotoros kiépítéssel. Az erőt V6-os és V8-as Ferrari-motorok adhatják majd – az új Quattroportéhoz hasonlóan háromliteres, ikerturbós V6-os, illetve 3,8 literes V8-as kerülhet bele, de az óriás-luxusautóhoz képest megnövelt teljesítménnyel. A hathengeres így 410 helyett 450, a nyolchengeres pedig 530 helyett 550 lóerős lehet.

A középmotoros sportkocsit nem a modellpaletta tetejére szánja majd a Maserati – inkább a GranTurismo alá pozícionálnák. Ez az elhatározás az árképzésre is hatással lenne, hiszen az első spekulációk szerint 100 ezer dollárba (22 millió forintba) kerülhet, míg a GranTurismo jelenleg 40 millió forint körül kapható.