Erősebb motorral jön a Tata Nano

2012.12.31. 18:09

A Tata jelenleg is dolgozik a Nano ráncfelvarrásán. Az indiai márka érzi a konkurencia fenyegető közelségét, ezért valamelyest elszakad eddig jól bevált minimalizmusától, és egy 800-assal bővít a motorpalettán.

A CNG mellett a dízelváltozatot is bejelentette korábban a Tata, ezekkel együtt azonban egy 800 köbcentis motor is jön 2013-ban. A Nano esetében az indiai autógyár felismerte, hogy a modell sikeréhez és a vásárlói réteg kiszélesítéséhez nélkülözhetetlen egy nagyobb teljesítményű változat, emellett igyekszik felszereltségben, és anyagminőségben is javulni a növekvő igények miatt. Szükség is lesz rá, hogy tartani tudják a lépést, hiszen olyan konkurenciával kell szembenézniük, mint a Maruti Alto, a Hyundai Eon, valamint a jövőben a Datsuntól és a Renaultól is számíthatnak ellenfélre.

A Tata valószínűleg megtartja a Nano jelenlegi 624 köbcentiméteres motorját is, amely megmarad belépőszintnek. A modell célpiacát ismerve a legfontosabb persze az árképzés. A 800 köbcentis változat ára 3450 euróról (egymillió forint) indul majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.