Máris bővítené új gyárát a Mazda

2013.01.06. 09:02

A mexikói Salamancában jelenleg is épül a Mazda új gyára, melyet a tervek szerint 2014-ben nyitnak meg. A működés kezdetén az üzem évi 140 ezer autó elkészítésére lesz képes, de nemcsak Mazdákat gyártanak majd: a Mazda 2 kisautó a Toyota emblémájával is elérhető lesz.

A japán autógyár vezérigazgatója, Takashi Yamanouchi szerint a hosszú távú tervek megvalósításához azonban ez nem elegendő: a salamancai gyár termelési kapacitását az átadást követő néhány éven belül 230 ezresre akarják növelni – ez 2016 márciusára valósulhat meg.

A bővítésnek köszönhetően nemcsak az új Mazda 2 és Mazda 3 készülhet majd Mexikóban, hanem a Toyotával kötött megállapodásnak is könnyebben megfelelhet majd a vállalat. Sőt, az új gyár a megnövelt kapacitással a Skyactiv-technológiával készülő termékek előállításában is fontos szerepet játszhat.