Kiszivárgott képeken az új X5-ös

2013.01.14. 18:27

Nemrég még felmatricázott tesztautóként láttuk az F15 kódnév alatt futó harmadik generációs X5-öst, most pedig egy modellautókat gyártó cég idei modellbeharangozó kiadványában tűnt fel leplezetlenül a BMW megújuló SUV-ja.

Ha hinni lehet ezeknek a – látszólag webre szánt – fotóknak, melyek a Jadi Modelcrafttól kerültek nyilvánosságra, az új X5 már elnyerte végső formáját, és innentől kár is lesz takargatni. A 2006 után frissülő BMW a jelek szerint sokat merített márkatársai formavilágából. Első hűtőrácsát a 3-as sorozattól, lökhárítón terpeszkedő oldalsó szellőzőnyílásait a 4-es sorozattól, míg hátsó lámpáit kistestvéréről, az X3-astól kapta.

A SUV azonban nem is annyira megújuló külseje miatt pörgetheti fel az eladásokat, mint jó hatásfokú motorjainak köszönhetően, melyekkel az X5 kategóriája egyik legtakarékosabbja lehet. A legalább kétféle változatban kérhető háromliteres turbódízel mellett széles benzines kínálat várható, és nem lehet kizárni egy hibrid változatot sem.

A harmadik generációval kapcsolatos első hírek még a modell 2014-es érkezéséről szóltak, a decemberi kémfotókat, és ezeket a képeket látva valószínűsíthető, hogy már az év végén a kereskedőkhöz kerül az új X5.