2013.01.20. 16:25

Egy év alatt több mint 5,3 millió Toyotát hívtak vissza a márkaszervizekbe az Egyesült Államokban, a helyi közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) napokban közölt statisztikája szerint. A szervezet toplistáját ezzel magasan vezeti az amúgy a megbízhatósággal azonosított autómárka. Mögötte alaposan lemarad a Honda, a maga 3,3 millió visszahívott autójával. Érdemes megjegyezni, hogy egyik esetben sem egyszeri akcióról van szó, hiszen a Toyota összesen tizenkét rendkívüli szervizlátogatást hirdetett 2012-ben, míg a Honda tizenhatot.

Az NHTSA közleménye kiemeli, hogy az összesített számadatokból kialakuló éves visszahívási sorrend nem tükrözi a hivatal véleményét az egyes gyártókról, illetve azok termékeiről. Ezekből inkább arra lehet kövekeztetni, teszik hozzá, hogy miként elemzi a közlekedésbiztonsági kockázatokat egy adott cég, sőt, visszahívási akcióra adhat okot az új technológiák bevezetése is. A japánok után a közel másfélmillió autóval szereplő, harmadik helyezett General Motors következik, majd a Ford, amely huszonnégy esetben küldött levelet a tulajdonosoknak, és közel 1,4 millió autót ellenőrzött az év során.

A Toyota akciói közt szerepelt egy 650 ezer autót érintő novemberi eset, amikor a második generációs Prius vízpumpája, valamint a kormánymű adott okot. Egy másik esetben az Európában ismeretlen Tacuma pickup pótkerekének rögzítését vizsgálták, nehogy a kerék menet közben leesen az autóról. A hírt közlő Edmunds.com szerzője az írás végén megjegyzi, az elmúlt négy évben ez a harmadik alkalom, hogy a Toyota vezeti a visszahívási toplistát az Egyesült Államokban. Rájár a rúd a japánokra, a gyártási hibából eredő baleset halvány esélyét is ki akarják zárni, vagy így védik a helyi gyártókat arrafelé?

A Toyota korábbi, magyar autósokat is érintő visszahívási akciójáról itt olvashat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.