2013.02.05. 17:55

A Bristol elérhetetlen, elitista őskövületeket gyártott az elmúlt ötven évben, de tavaly csődbe jutott. Az új tulajdonos nem folytatja a hagyományt: állítólag egy ultramodern sportkocsit mutatnak be ezen a néven, néhány hónapon belül.

A brit márka a Kamkorp nevű cég birtokába került, amely egyik leányvállalata, egy másik egykori sportkocsigyár, a Frazer-Nash révén többek közt elektromos hajtások fejlesztésével is foglalkozik. Így az első új Bristol a csőd óta egy benzin-elektromos prototípus lehet, amelyet várhatóan júliusban, a Goodwood Festival of Speeden mutatnak be a közönségnek. Állítólag ugyanaz a technika kerül a Bristolba, amellyel a 2009-es Frazer-Nash Namir tanulmányban már találkozhattunk, azaz négy villanymotor hajtja a gépet, amelyek egy akkumulátorból, illetve ennek lemerülése után egy Wankel-motorral hajtott generátorból nyerik az energiát. A rendszer csúcsteljesítménye 300 lóerő felett volt, így a kétszemélyes tanulmány 3,5 másodperc alatt érhette el a százas tempót, és akár 300 km/h-val is száguldhatott – mármint elméletben. A nagy szám az lehet, hogy a Bristol néven érkező változat már menet közben is látható lesz – legalábbis erre utal a goodwoodi bemutató, hisz a nyári fesztiválra elsősorban a versenypályán száguldó gyors autók miatt látogat el sok százezer ember.

A Bristol története elég különös: eredetileg az azonos nevű repülőgépgyár alapította a márkát, miután 1945-ben hadizsákmányként megszerezték a BMW egyik üzemének teljes felszerelését. 1960-ig úgy tűnt, szokványos luxusautó-gyárként működhet a cég, de amikor az anyavállalat összeolvadt több más brit repülőgépgyárral, a Bristol autógyár lehetőségei alaposan beszűkültek. A következő ötven évben jobbára a háború előtti BMW sémákat követő, szuperdrága, nagyrészt kézzel gyártott luxuskupékat készítettek, Chrysler hajtáslánccal. Csak az utolsó években próbáltak valami korszerűbbet készíteni, de a Dodge Viper alapú Fighter sportkocsi sem hozott elég bevételt a túléléshez, így 2011 óta nem készülnek Bristolok, mivel az új tulajdonos csak a márkanévre tartott igényt.