Lepel nélkül az új Citroën

2013.02.06. 05:41

A Citroën öt üléses C4 Picasso és a hét üléses Grand Picasso új generációjának fejlesztése az utolsó fázisba ért. Ezúttal takarás nélkül készültek képek a Picassóról, amely valószínűleg már a Genfi Autószalonon látható lesz.

Az ajtókon húzódó hangsúlyos ív optikailag rövidebbre húzza az autót
Az ajtókon húzódó hangsúlyos ív optikailag rövidebbre húzza az autót

A leleplezésig tehát már csak hetek lehetnek hátra. A menetrendnek megfelelően már álca nélkül, közúti használatban fotózták le, de első blikkre csak egy valami biztos: nem szokványos. Nagyot akarnak dobni a radikális formával. Feltűnő a sziluettje, és a front is azonnal megragadja a szemet, de nem biztos, hogy az összhatás egyöntetű sikert arat a közönség köreiben. A szokatlanul tagolt orr mintha egy az egyben a Star Trek-ből érkezett volna. A fényszórók LED-es nappali világítása felülre került, a hűtőrács meghosszabítása alá, illetve a Citroënekre manapság jellemző trapézalakú hűtőrácsot is felhasználták, így szemből szélesebbnek és laposabbnak tűnik a karosszéria.

Másik jellegzetes vonása, hogy két első tetőoszlop közti üvegfelület jóval nagyobb lett, így jobban szemmel tartható a forgalom. A C4 Picasso mindig is hasonló A-oszloppal rendelkezett, de ennyivel már biztosan előrelép az új modell.

Műszaki tartalomról, árakról egyelőre nem szivárgott ki semmi, bár valószínű, hogy a motorokon nem változtat sokat a francia gyár. Genfi tudósításunkból azonban ezek a részletek is kiderülnek majd.