Cross GT: reszkethet a Q7?

2013.02.08. 13:12

A korábbi rajzok, amelyek a Kia tanulmányautóját ábrázolták, még azt az érzést keltették a szemlélőben, hogy a BMW félthetné tőle az X6-ost. Most azonban kiderült, hogy nem ez a helyzet: a Cross GT nem kupé-fazonú, hanem hatalmas doboz, amelyre lendületes idomokat faragtak a tervezők.

A nagydarab tanulmány formaterve kifejezetten érdekes: bár egyetlen él sincs rajta, mégis határozott karakterű, ami egyrészt a jó alapformának, részint az érdekesen egymásba hajló felületeknek köszönhető. A végeredmény egyszerre tűnik elegánsnak, sportosnak és óriásinak. A maga 4,9 méterével nem is kicsi, de az alacsony ablaksor és a hosszú motorháztető jócskán rájátszik az érzésre. A Kia amerikai választékában amúgy már van egy szinte azonos méretű modell, a kissé esetlen Borrego – nem kizárt, hogy a Cross GT-ből alakítják majd ki ennek az utódját.

A tanulmány orrába simán elférne akár a legnagyobb, 5 literes Kia-Hyundai V8-as, de a tanulmányba nem ilyen került, hanem egy nagy teljesítményű hibrid hajtásrendszer. A 3,8 literes V6-os és a villanymotor összteljesítménye 400 lóerő, viszont 32 kilométert tisztán elektromos üzemben is elmehet ezzel az összeállítással a Cross GT. Emellett az autóba nyolcfokozatú automata váltó és fejlett, elektronikus vezérlésű összkerék-hajtás is került.

A Borrego darabos egyszerűségéhez képest a Cross GT hatalmas stílusbeli ugrás – nem csodálkoznánk rajta, ha hamarosan szériamodellként is találkozhatnánk vele.