BMW 4-es kupé, részletesen

2013.02.08. 15:29

A 4-es BMW, mint az előző 3-as kupé, amely csak a padlólemez szintjén egyezett meg a szedánnal és a kombival, már korábban bemutatkozott koncepcióként. Az árusított modell alig különbözik az ott megjelent szériagyártmánytól: legfeljebb a felnik, a fényszórók belső felépítése és néhány díszítőelem változik, ha a BMW tartja magát korábbi szokásaihoz.

Az F32 kódnevű kupé BMW-ről most azonban nyilvánosságra került egy táblázat, amelyből többet is megtudhatunk, mint a januári show alkalmával. A 428i illetve a négykerék-hajtásos 428xi kétliteres, turbófeltöltéses motort kap, nagyjából 245 lóerővel. Az erősebb, sorhatos 435i illetve 435xi szintén turbófeltöltéses, három literes motorja pedig 306 lóerőt produkál majd. A szériagyártása idén júliusban indul, és egészen 2014 június végéig tart ebben a formában.

A kabrió verzió, amely az F33 kódnévvel fut majd, két motorral lesz elérhető, megkapja a két- illetve a háromliteres benzinest is, viszont az összkerék-hajtásról egyelőre nem esett szó. Ennek gyártása 2013 novemberében indul a regensburgi gyárban és 2014 júniusáig biztosan folytatják.

Mindkét esetben az adott modellévre vonatkozó gyártás befejezését, nem pedig a modellciklus végét jelenti az utóbbi dátum, tehát addig biztosan nem várható változás a típusok részleteiben sem.