A Nissan új népautója, nekünk

2013.02.18. 10:54

A Renault mellett a Nissan eléggé háttérbe szorul Európában. Mivel hagyományos személyautókat egyáltalán nem kínál a márka, jó eséllyel a francia anyavállalat nyomására, egyterűekkel és szabadidő-autókkal próbálja fenntartani magát a kontinensen. Így lehet, hogy a Nissan Note, amely a legtöbb gyártónál csupán egy rétegmodell lenne, a Nissannál kulcsfontosságú típus lett.

Az autó fazonján nem változtattak, és látszólag a mérete sem nőtt jelentős mértékben, viszont a formatervet teljesen átdolgozták. Az új Note kevésbé dobozszerű, ami az erősebben domborított oldalsó és hátsó lemezeknek köszönhető, de az övvonal íve is merészebb lett. Az orr-részen a hűtőmaszk alsó peremének jellegzetes vonala dominál, ez folytatódik a fényszórók alján is. Az összkép korszerű és lendületes, bár azt nehéz megjósolni, hogy meddig tart ki az új forma – az első Note is egész izgalmasnak tűnt saját bemutatója idején, de hamar beleszürkült a hasonló típusok tömegébe.

A Note ugyanazokkal a motorokkal készül majd, mint a Micra. Az 1,2 literes 80 lóerős háromhengeres az alap, emellett ugyanennek a blokknak a 98 lóerős, kompresszoros DIG-S változatát, illetve a Renault féle 1,5 literes dízelt választhatjuk az autóhoz – ez utóbbiból a Nissan a 90 lóerős változatot kínálja a Note-hoz, legalábbis eleinte. A típus egyik attrakciója a Safety Shield fantázianevű rendszer, amely állítólag jelentősen csökkenti a balesetek bekövetkeztének esélyét. Tulajdonképpen több, manapság egyre elterjedtebb biztonsági megoldást takar a név. Körbetekintő kamerákkal, holttér-figyelővel és sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel már más gyártóknál is találkozhattunk, épp csak nem találtak ki nekik egy ilyen jól hangzó gyűjtőnevet.

Számos ismeretlen részlet van még a típussal kapcsolatban, de ezekre sem kell már sokat várni. A Note világpremierjét a Genfi Autószalonon tartja a Nissan március elején, bár a forgalmazás állítólag csak az ősz folyamán indulhat. A gyártás a Nissan brit üzemében zajlik majd, a Qashqai és a Juke mellett.