Volvo mega-felújítás

2013.02.19. 12:23

A Volvo viszonylag kis szereplő a piacon, így nem mutathatnak be egy-két évente új modelleket. Talán ezt kompenzálandó, most egyszerre újították fel az S60, a V60, az XC60, a V70, az XC70 és az S80 típusokat. Ugyan egyenként csupán kisebb ráncfelvarráson esnek át a modellek, de az autók tömeges átszabása a márka arculatát is befolyásolja.

Ami minden autón változott, az a hűtőmaszk és a motorháztető környéke. A hűtőrács szinte minden modellen nagyobb lett, bár a változás nem teljesen egységes. A 60-asokon sokkal szélesebb lett a rácsozat, a V70-esen inkább csak magasabb, és típusonként változó, hogy kerül-e rá krómkeret, vagy króm rácsozat, vagy sem. A Volvók a nagyobb hűtőrácsokhoz passzoló új motorháztetőket is kaptak, így szemből mindegyiken elég látványos a változás. Az első lámpák is újak, a legtöbb LED-es nappali fényt is kapott. Ezen felül új sportüléseket terveztek, amelyek szintén elérhetők lesznek az összes, most átalakított modellhez.

A motorok nagyrészt változatlannak tűnnek – legalábbis a teljesítményük maradt a korábbi szinten – de a fogyasztáson és a szén-dioxid-kibocsátáson mindegyiknél sikerült faragni egy keveset. Jellemzően néhány g/km-ről van szó, ami alighanem fontosabb a Volvo számára, amelynek teljesítenie kell az európai fogyasztás-átlagot, mint a vásárlók számára, akik legfeljebb 1-2 decit spórolhatnak száz kilométeren az új motorokkal.

A Volvo nem csak a meglevő palettája nagy részét újította fel – kivétel csak az XC90, amelyet jövőre új típus vált, illetve a vadonatúj V40 – de a jövőbeli terveit is megszellőztette. Ezek szerint a következő két évben négy új modell érkezik. Az XC90 jövőre, 2014-re pedig elkészül az új V70 és S80 is. Emellett jövőre jön az új VEA motorcsalád is. A helyben fejlesztett motorcsalád turbós, 2 liter alatti négyhengeres dízelekből áll majd, a benzinesek teljesítménye 140 és 280, a dízeleké 120 és 230 lóerő közé esik majd. Új váltókat is fejlesztenek hozzájuk, két manuálisat, és egy nyolcfokozatú automatát. Ezzel a Volvo lassan az utolsó szálakat is elvágja, amelyek a Fordhoz kötik.