Képeken az Alfa titokzatos koncepciója

2013.02.24. 16:33

A Genfi Autószalon egyre közelebb, az Alfa Romeo pedig a korábban közölt egyetlen fotó mellé most újabbakat hozott nyilvánosságra a bemutatás előtt álló Gloriáról. A koncepció formája ezzel ismert, célja ellenben továbbra is homályos.

A négyajtós kupéval kapcsolatos hírek nemrég megdobogtatták a márkáért rajongók szívét, pedig az autó szerepe, illetve célja még nem tisztázott, annyit tudni róla, hogy a torinói Európai Dizájn Intézet (IED) hallgatóinak és az Alfa Romeo dizájnereinek közös munkája. A nemrég közölt képen valamelyest megismerhettük az orrát és az oldalsó íveit, farát azonban eddig titkolták. A futurisztikus formavilág mellett a képek most a minimalista utasteret is megmutatják, ezek azonban csak látványtervek, a testet öltött autóra Genfig várni kell.

Paramétereit már korábban tisztázta az Alfa: az autó teljes hossza 4,7 méter, magassága 1,32 méter, tengelytávja pedig 2,9 méter. Egyelőre egy V6-os és egy V8-as biturbós motororról hallani, melyekből utóbbi valószínűleg a Masareti Quattroporte 530 lóerős, 3,8 literese volna.

A Gloriáról már sokat tudunk, csak azt nem, megmarad-e koncepciónak, vagy valamilyen formában hamarosan a kínálatba kerül. Erre legkésőbb Genfben ad majd választ az Alfa.