Olcsó Corvette érkezik?

2013.02.28. 15:08

A General Motors sportkocsija lassan de biztosan követi az európai konkurenciát, minőségben és teljesítményben, ami jó, de árban is, ami már nem feltétlenül vonzó a korábbi Corvette vásárlók számára. Úgy hallani, most ezt a hibát is megpróbálják kijavítani a gyáriak, egy egyszerűbb változattal.

A jelenlegi Corvette, amelyet januárban mutattak be Detroitban, a már alapkivitelben is 6,2 literes, 450 lóerős motorral érkezik, de úgy tűnik, azt a tervezők is látják, hogy kisebb teljesítmény is bőven elég lenne egy jó autózáshoz. Állítólag a majdani alapmodell, amelyet eltérő orr- és farrésszel készítenek, és nem neveznek Stingraynek, mint a hetedik generáció többi tagját, 5,3 literes V8-as motort kap, legfeljebb 400 lóerővel. Ez sem olyan kevés, hogy megcsúfolja a Corvette-legendát, viszont a blokk olcsóbb lesz, hisz ugyanezt kapja számos GM pick-up és SUV.

Valószínűleg az autó más részein is olcsóbb anyagokat használnak majd, így az árral lemehetnek 50 ezer dollár – 11,2 millió forint – alá. Ezzel olyan modellek alá mehet az alap-Corvette árban, mint a Shelby Mustang GT500, ami évente sok ezer új sportkocsi-vásárlót hozhat a GM számára.