Leleplezték az új Dacia kombit

2013.03.05. 14:45

Az előző MCV még egyszerre próbált kombi és egyterű lenni, így meglehetősen esetlen, rossz arányú jármű lett. Azóta azonban megérkezett a Lodgy egyterű, így az MCV második generációja maradhatott egyszerű kombi.

Már a szedán is sokkal formásabb lett a második generáció bevezetésével, és ugyanez hatványozottan igaz a kombi esetében. Az új formaterv kifejezetten kellemes, és bár nem túl jellegzetes az autó hátulja, nincs az az érzésünk, hogy direkt akarták volna elrontani az autó külsejét. Az MCV célszerűsége pedig vitathatatlan: a 4,49 méter hosszú kombi csomagtere 573 literes, ami egy kategóriával feljebb is bőségesnek számítana. Ráadásul az ülések lehajtásával 1,518 köbméteres raktér alakítható ki, amelyben akár 2,7 méter hosszú tárgyak is szállíthatók. Az autó műszaki megoldásai persze nem térnek el érdemben a szedánéitól: ugyanaz a padlólemez, a futómű, és minden más főegység, még a motorválaszték is. Ez utóbbi 1,2 litere 75 lóerős, vagy 900 köbcentis turbós 90 lóerős benzinmotorból, illetve 90 lóerős 1,5 literes dízelből áll.

Az új MCV piaci bevezetése a nyár közepéig lezajlik Európában, így addig biztosan kiderülnek a pontos árak is, de jó esély van rá, hogy a szedánhoz hasonlóan ez is kategóriája legolcsóbb új autója lesz. Így elődeihez hasonlóan jelentős sikerre számíthat világszerte.