Fillérekből megy az új VW

2013.03.14. 18:21

A Volkswagen csoport éveken át mereven ellenállt a hibrid és elektromos hajtás előretörésének, de mostanra maguk is elkészültek saját modelljeikkel. Most az Up! teljesen villamos hajtású kivitelét mutatták be, amely még az év vége előtt kapható is lesz, igaz, nem tudni, mekkora összegért.

A sorozatgyártásra érett e-Up! bejelentése ugyan meglepetés, de a műszaki megoldásaiban nincs semmi szokatlan. A kisautót egy 82 lóerő csúcsteljesítményű villanymotor hajtja, amely azonban csak 55 lóerő folyamatos terhelést enged meg, és 210 Nm nyomatékot ad le már álló helyzettől. Ennek megfelelően az 1185 kilogrammos e-Up! nem egy rakéta, inkább csak a forgalom ritmusának tartására alkalmas. A 100 km/h-s sebesség eléréséhez 14 másodpercre van szüksége, a végsebessége pedig 135 km/h. Az autóba 18,7 kWh-s Li-ion akkumulátort építenek, amely 150 kilométeres elméleti hatótávolságot tesz lehetővé. Gyorstöltéssel az akkucsomag fél óra alatt 80%-ra tölthető, de persze háztartási konnektorból is feltölthető, jóval hosszabb idő alatt.

Az elektromos Up! külsőre csak apró részleteiben különbözik a benzinestől – ilyenek a lokhárítóba integrált nappali fények, vagy a burkolt fenéklemez, amely csökkenti valamelyest a légellenállást. Emellett a kárpitok jellegzetes, kék peremes szürke-fehér színkombinációjáról is felismerhető a típus.

Az már most biztos, hogy az e-Up! csak külön megrendelésre készül majd, ami nyilván nem véletlen. Az akkumulátor ára alighanem egy jól felszerelt luxusautóéhoz mérhető árat eredményez, és ezt csak hosszú távon kompenzálhatja az olcsó üzemeltetés lehetősége. Ez pedig annyit jelent, hogy leginkább cégek érdeklődésére számíthat a Volkswagen.