Kár, hogy erről lemaradtunk

2013.03.22. 17:53

Korábban már mutattunk néhány gyenge minőségű fotót a Saab soha meg nem valósult harmadik generációs 9-3-asáról, most azonban egy egész, gyárinak tűnő képsorozat került nyilvánosságra arról a típusról, amely megmenthette volna az autógyárat. A kínai befektető beígért pénze azonban soha nem érkezett meg, így a hitelezők nyomására felszámolták és eladták a Saab minden tulajdonát – az autóból pedig legfeljebb néhány prototípus-példány létezik.

Ezeket eddig a gyáriakon kívül senki nem láthatta, nyilván jó okkal. A típus még most is korszerűnek számít – ha jobban alakulnak a dolgok, tavaly év végén, vagy az idén kezdődött volna a gyártás, és elvileg az új tulajdonos, a japán-kínai NEVS konzorcium gyártásba is küldhetné, ha rászánná a szükséges összeget. Most azonban a részleteket is alaposabban megnézhetjük. A forma Jason Castriota műve, aki korábban Ferrari sportkocsikat tervezett a Pininfarinánál. A 9-3-as meglepően jól tövözi a régi Saab 900-asok karakteres, ferde hátú formáját a korszerű divattal: olyan típus lehetett volna, amely ismét divatba hozza a Saab márkát.

Az új típus egy, a Saab által újonnan kifejlesztett, rugalmasan átméretezhető padlólemezre épült volna, amelyet Phoenix néven ismerünk, és a BMW-től vásárolt 1,6 literes turbómotorokat kapta volna meg, így semmit nem tartott meg a korábban használt Opel technikából. A Saab akkori tulajdonosa, a Spyker azonban nem tudta előteremteni a fejlesztés befejezéséhez és a gyártás előkészítéséhez szükséges euró-milliárdokat, így a legutolsó 9-3-as lényegében nem több félkész prototípusnál.