A virsligumi a jövő?

2013.03.25. 16:30

A Pirelli szakemberei azt jósolják, hogy a következő hat-hét évben drasztikusan megváltoznak az utcai személyautók gumiabroncsai, legalábbis Európában. Kis átmérőjű kerekekkel már mostanában is egyre ritkábban találkozunk, de hamarosan a széles gumiabroncsok is kipusztulhatnak.

Az Európai Unió kétféle paraméter alapján tervezi osztályozni az abroncsokat: a kisebb gördülési ellenállás és a nedves úton mért fékút rövidsége alapján. Arra is van esély, hogy később az ilyen szempontok szerint kevéssé hatékony abroncsokat még forgalmazni sem engedik az EU-n belül, így a Pirelli szerint kénytelenek lesznek új irányt szabni a fejlesztésnek. A gördülési ellenállás két módon csökkenthető, a kerékátmérő növelésével és a szélesség csökkentésével. A Pirelli szerint 2020-ra az átlagos kerékátmérő 40-ről 53 centiméterre nő, az abroncsok szélessége pedig akár meg is feleződhet. Az új gumikra emellett várhatóan nagy nyomás és alacsony profil lesz jellemző.

Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy a személyautó-gumik új generációja más téren – például száraz úton mutatott tapadásban, vagy kényelemben – mekkora kompromisszumot kényszerít majd az autóhasználókra, de ezeket a területeket sem lehet teljesen elhanyagolni. A túl keskeny abroncsok határhelyzetben elvileg sokkal könnyebben vesztik el a tapadást, mint szélesebb társaik, az alacsony profil pedig jóval rázósabbá teheti az autók futását. Így olyan megoldást kell majd találniuk a gumigyártóknak, amely ilyen szempontból is minimum elviselhetően kényelmes, illetve elfogadhatóan biztonságos.