Készül a titánvázas sportkocsi

2013.03.25. 14:38

A titán ritka, és épp ezért viszonylag drága fém, amely szilárdsági szempontból lényegében egyenértékű az acéllal, csakhogy sokkal könnyebb annál, és nagyszerűen ellenáll a korróziónak. Épp ezért manapság elsősorban repülőgépekben és hajókban alkalmazzák, autókban alig. Az Ariel azonban azzal kísérletezik, hogy az Atom acél csővázát titánból építi meg – ezzel a számítások szerint vagy 40%-kal könnyebb vázat nyernek, és 500 kilogramm alá szoríthatják az autó tömegét.

Régebben, úgy a 80-as évek elejéig a Formula 1-ben is felbukkant egy-egy titán-csővázas gép, de a versenyautó-vázépítésben mára teljesen kiszorította  könnyebb, merevebb és olcsóbb karbonszálas műanyag. Az Ariel Atom azonban kivételes eset: itt az autó meghatározó eleme az íves csövekből hegesztett csőváz, amelyet nem rejtenek burkolat alá. Így itt logikus megoldás a tömeg csökkentésére a titán használata.

Egy ilyen Atom persze jóval drágább lenne, mint a jelenleg kapható változat, ezért a tervekben is csak egy kisebb sorozat legyártása szerepel. Ugyanakkor a fejlesztéssel szerzett tudást másutt is kamatoztatná az Ariel, egyebek közt a terveikben szereplő csúcstechnikás motorkerékpárban is.