Százéves az autógyártás Oxfordban

2013.04.06. 12:07

Az angliai Oxford városa nem csupán 1096-ban alapított egyeteméről híres: a városban idén éppen száz esztendeje készült el az első autó. A történelmi jelentőségű üzemben az idők során tizenhárom különböző márka modelljeit szerelték össze, jelenlegi tulajdonosa a BMW.

A gyár alapítója William Morris volt, aki 1912-ben vette meg a későbbi gyárépületet Oxford Cowley nevű városrészében. Kezdetben heti húsz autót készítettek el, 1914-ben azonban – Angliában elsőként – meghonosították Henry Ford tömegtermelési módszereit. Az 1930-as évek közepére a britek exportjának közel 30 százalékát a Morris-termékek jelentették.

Az eddig elkészült közel 12 millió autó közt olyan – mára szinte legendásnak számító – típusok voltak, mint a Mini Morris, a Morris Minor, vagy éppen a Rolls-Royce Silver Shadow, de ezeken kívül több Rover-modell is született Oxfordban.

A fennállása századik évfordulóját ünneplő üzemben jelenleg is zajlanak fejlesztések: ezer új robotot állítanak munkába – ezek elsősorban a fényezőműhelyben működnek majd. Szükség is van a modernizálásra, hiszen a történelmi helyszínen jelenleg a BMW-csoport Minijeit gyártják.