Méregerős Golf készül

2013.04.14. 15:27

A Volkswagen már a bemutatás után nem sokkal sikereket ért el a hetes Golffal, hiszen elnyerték a 2013-as Év Autója címet. Azóta már a GTI-t is megvillantották, mely sokak számára a sportos Golf megtestesítője. Valójában a teljesítmény megszállottjait nem ezzel, hanem a Golf R-rel célozza meg a német gyártó.

A hírek szerint az új modellen alapuló R-változat akár 300 lovas is lehet – az viszont biztosnak tűnik, hogy 285-nél nem adják alább a wolfsburgiak. Ezt a teljesítményt egy négyhengeres, kétliteres turbómotorból préselik ki, az aszfaltra pedig összkerékhajtással viszik át. Az aktuális GTI-nél tehát bő hatvan lóerővel lehet majd erősebb a Golf R, igaz, súlya is megnő majd 50-100 kilogrammal.

Az autóról egyelőre csak néhány kémfotó kering az interneten, a bemutatásra őszig még mindenképpen várni kell. A szeptember 10-én kezdődő Frankfurti Autószalonon remélhetőleg már láthatjuk a legerősebb gyári Golfot, nem sokkal később, 2014 elején pedig a forgalmazás is megkezdődhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.