Már rendelhető az új NSX

2013.04.19. 10:11

A Honda már évek óta dolgozik ikonikus sportautója, az NSX feltámasztásán. A munka a célegyenesbe érkezett, Detroitban és Genfben már ki is állították a tanulmányt – igaz, a végleges változat bemutatása még várat magára.

Ez persze a Honda nagy-britanniai képviseletét egy cseppet sem tántorította el attól, hogy már most előrendelhetővé tegye az új hibrid sportkocsit: bár a gyártás csak 2015-ben kezdődik, a szigetországban ötezer fontért (1,7 millió forintért) előjegyezhető az autó. Aki most fizet, annak már nem kell aggódnia, biztosan az elsők között válhat NSX-tulajdonossá. Noha a megrendelők még sem a végleges formát nem látták, sem az autó tényleges árát nem ismerik, mégis befutott már húsz foglalás.

Csak emlékeztetőül: a súlycsökkentés jegyében a japán gyártó, amit csak lehetett, szénszálas műanyaggal oldott meg, a karosszériaelemek alumíniumból készültek. Az autóba a középen elhelyezett – várhatóan háromliteres - V6-os benzinmotor mellett három villanymotor is kerül, ezekből kettő az első kerekeket hajtja, egyet a duplakuplungos váltóba integráltak.

Az előrendelést egyelőre csak Nagy-Britanniában nyitották meg, a Honda arról még nem adott ki információt, hogy a közeljövőben más országokban is előjegyezhető lesz-e az új NSX.