Egy menő Nissan a fiataloknak

2013.04.22. 05:42

Érdekes célközönséget talált magának egy beszédes nevű tanulmánnyal a Nissan. A Sanghaji Autószalonon bemutatott Friend-Me koncepció a kínai Y generáció végi fiatalokat veszi célba, amely az ázsiai országban leginkább az olyan ma huszonévesekre értendő, akik a sajátos családpolitikából fakadóan többnyire egykék.

A Friend-Me nem úgy néz ki, mint ami közel állna a termeléshez, de láttunk már merészebb húzást is a márkától, és ha létezik autó, ami a digitális bennszülötteknek lett kitalálva, akkor ez olyan, ugyanis a lapos, néhol túl koncepció-szerű forma egy modern kütyükkel alaposan felszerelt utasteret takar.

A négyüléses autó egyedisége az, hogy magas szintű felszereltsége nem kimondottan a sofőr segítségére szolgál, hanem elsősorban az autót próbálják meg egy technológiailag aktív közösségi térré tenni vele. Fő eleme egy központi képernyő, ami kompatibilis mindennel, amire szükség lehet, s amelyen az utasok közül bárki megoszthat tartalmat, hozzáférhet a zenei lejátszóhoz például. Az efféle közösségi kütyük miatt könnyen népszerűvé lehet, és mivel egy olyan fiatal társadalomban, mint amilyen Kínáé próbálkozna optimistán akár még azt is mondhatnánk: az autó 240 millió potenciális vevővel bír. Ez persze egyértelműen túlzás lenne, hiszen az ország huszonéveseinek egy jelentős hányada nem a nagyvárosiak mérték nélkül fogyasztó mindennapját éli, így ez a szám valójában jóval kisebb – bár ha hozzávesszük a közeli Dél-Korea vagy Japán tehetős fiataljait mégiscsak nagynak tűnik a piaca.

„Ezek a srácok testvérek nélkül nőttek fel, így a barátokkal töltött idő különösen fontos számukra„ – mondta a Nissan vezetője, Andy Palmer a kínai lehetőségekről. Kétségtelenül nem reménytelen egy ilyen piaci rést becélozni, és valami hasonló – a koncepcióénál kidolgozottabb – elgondolás mentén akár még komoly sikereket is elérhet az Y generációban a márka a következő években.