Alvázas Porschét tessék!

2013.04.25. 06:52

A kínai autóipar szórakoztatóipari ágát olyan cégek dobják fel, mint a Hawtai. Simán vesznek valami régi, pardon, jól bevált alvázas technikát, és az aktuális trendeknek megfelelően becsomagolják.

Mégis mellbevágó, amikor egy ilyen alternatív Cayenne jön szembe. Aztán az ember gyanút fog, mert hát az embléma sem stimmel, és hát a kerék még csak-csak megfelelő méretű, de mögüle szánalmasan apró féktárcsák villannának elő, ha nem kezdené már megfutni őket a rozsda. A csodát egyébként Hawtai Boliger néven árulja a pekingi illetőségű gyártó, amely egyetlen nagy állami csoporthoz sem köthető, mivel ez egy magáncég a kommunista államban.

A standon egyébként a kettő generációval korábbi Hyundai Santa Féhez hasonló tárgy, csupán a hátulja kicsit más, és persze az, hogy a hűtőmaszkján szintén feltűnik a márkavédjegynek tekinthető krómozott csirkerács. Sajnos a cég együttműködése megszűnt a koreaiakkal, mert valamelyik állami céggel alapított vegyes vállalatot, de a nászból származó szerelemgyermek megmaradt.

Csirkerácsot családi szedánokon is kínálják, ezt a típust valamelyik élelmiszeripari adalék után Lu Sheng E70 néven árulják, 68 ezer jüantól, ami úgy két és fél millió forint. Ez hihetetlenül kevés, még egy ilyen tizenkettő egy tucat autóért is.

De térjünk vissza a csodálatos Boligerhez, amit 130 ezer helyi fabatkáért megszerezhet az ember. Ez picivel kevesebb, mint ötmillió forint, hát nem megéri? Hadd áruljak el egy műhelytitkot: az ilyen árak megtudása pontosan ugyanúgy működik, mint amikor a kínai piacon egy kevésé magyarul beszélő eladóval akadunk össze: számológép elő, lehetőleg jó nagy, és ár bepötyög. Még tán alkudhattam volna is. Lett is volna mire hivatkozni, a küszöbburkalat hullott szét, az ajtók csapkodásra sem csukódtak.

Igaz, ha alákukkantunk a Boligernek, egy brutális alvázas, merev hidas technikatörténeti gyűjteményre bukkanunk, ami persze még lehet jó és tartós. De egy biztos, meg sem közelítheti a Porsche tulajdonságait.

Erre garancia a motorválaszték is, hiszen egy 1,8 literes turbós benzines és egy kétliteres common rail dízelmotor alkotja a kínálatot. Az benzines 160 lóerős, sajnos a prospektusban a dízelhez is ennek az adatai kerültek, tehát ez rejtély marad egyelőre. Létezik összkerekes és hátsókerekes élményautó verzió is belőle. Mindenesetre a kocsi végsebessége nem haladja meg a megnyugtató 170 km/órát.

A Boliger rendkívül extra belsővel is készülhet, a barna steppelt bőr és az aranyszínű fémutánzat műanyagok kombinációja nem feltétlenül a mi ízlésünknek szól. Akinek mindez tetszik, annak van egy új ajánlata a Hawtainak: a 2013-as szezon újdonsága a Boliger Update nevű változat, ami olyasmi, mint amikor valamelyik német tuningcég nekiesik a Cayenne-nek.