A Jaguar titkos sportkocsija

2013.04.30. 05:38

Eddig csak kósza pletykákból ismerhettük a Jaguar 1980-as években kifejlesztett sportkocsiját, pedig a típusnak kalandos története volt. Most azonban megmutatták, milyen volt a soha be nem mutatott prototípus, sőt, Ian Callum, a Jaguar formatervezési igazgatója a hozzá kapcsolódó sztorit is elmesélte.

A Jaguar még 1980-ban felismerte, hogy szükség lenne egy sportkocsira, amely könnyedebb és fiatalosabb, mint az XJS, amelyet akkortájt alig tudtak eladni. A hathengeres, viszonylag könnyű sportkocsihoz teljesen új műszaki alapokat fejlesztettek, az XJ40-es platformot, erre épült volna a nyitott XJ41 és a zárt XJ42. Eredetileg 1986-ban kellett volna bemutatkoznia a típusnak, de a fejlesztés nem haladt elég gyorsan, és a Jaguar vezetése egyre magasabbra helyezte a lécet a konkurencia erősödését látva. Összkerék-hajtást akartak, és ikerturbós motort, így az autó végül nagy lett, és nehéz. A gyártásra kész prototípus 1,9 tonnát nyomott, ami ma sem számít kevésnek, de akkoriban, az EuroNCAP tesztek megindítása előtt közel egy évtizeddel példátlan volt.

A gyártás beindítását 1990-re tervezték, de amikor a Ford átvette a Jaguart, azonnal leállították a programot. „Ez az autó egyszerűen túl nagy és túl nehéz. A Jaguar számára egyszerűen túl nagy luxus lenne a gyártása.” – idézi Callum az akkori igazgató, Bill Hayden szavait. Itt vége is lehetne a történetnek, de felbukkant a Jaguar sportprogramját vezető Tom Walkinshaw, és elérte, hogy a tervezők egy része a régi, de jóval egyszerűbb XJS padlólemezre megépíthessen egy új F-Type-ot, könnyebbet és egyszerűbbet az XJ41-nél. Ezen az akkor még pályakezdő Ian Callum dolgozott: lényegében elkészítette az eredeti XJ41 karcsúbb, könnyebb változatát.

A Jaguarnak első ránézésre nem kellett az autó, mondván, hogy nem kérték az új változatot. Érdekes módon az autó némi átrajzolás után mégis gyártásba került – ebből lett az Aston Martin DB7-es, amely Callum számára meghozta a világhírt, az Aston Martin számára pedig a feltámadást jelentette. Ráadásul közben a Ford is felfigyelt a dologra, és kérdőre vonta a Jaguar fejlesztőit, hogy ha az Aston Martin képes korszerű sportkocsit építeni az XJS alapokra, a Jaguar vajon miért nem. Így kezdődött az XK8 fejlesztése, amely szintén igen népszerűnek bizonyult.

Az XJ41, az egykori F-Type tervezet tehát önmagában csúnya bukásnak tűnt, mégis kinőtt belőle két sikeres sportkocsi – 23 év után pedig mi is megláthatjuk, milyen is volt az eredeti, soha be sem mutatott sportkocsi.

Az Autocar cikke nyomán