Megjöttek az új Turbo Porschék

2013.05.03. 11:40

A legújabb Porsche 911-es sorozatból eddig hiányzott a legendás Turbo változat, de úgy néz ki, megérte kivárni, hogy a német mérnökök elkészüljenek vele. Nem csak erősebb, mint az elődje volt, de számos más újítást is tartalmaz.

A hajtásláncon látszólag nem változtattak sokat: a blokk ugyanaz a 3,8 literes hathengeres bokszer, amely már az elődben is dolgozott, ugyanúgy két, változó geometriájú turbófeltöltővel, mint eddig. A közvetlen befecskendezéses gép csúcsteljesítménye így alapkivitelben is 520 lóerőre nőtt – ami kerek 40 lóerő többletet jelent az elődhöz képest – az erősebb Turbo S változat pedig 560 lóerő leadására képes. Mindkét változathoz hétfokozatú, dupla kuplungos PDK automata és állandó összkerék-hajtás jár. Ez utóbbi rendszert is továbbfejlesztették, a középső tengelykapcsolót többtárcsásra cserélték, amely több nyomatékot adhat az első kerekekre, mint eddig. Szintén újdonság az aktív hátsókerék-kormányzás, amely legfeljebb 2,8 fokkal fordíthatja el a hátsó kerekeket a sebességtől és a kormánykerék állásától függően. Ez a megoldás lassú haladáskor az első kerekekkel ellenkező irányba fordítja a hátsókat, így csökkenti az autó fordulókörét, nagy tempónál viszont egy irányba kormányoz az első kerekekkel, így javítja az autó stabilitását.

Az aktív aerodinamikai megoldásokat is továbbgondolták: már nem csak a hátsó szárny állítja magát három lépcsőben, de az első légterelő is lejjebb ereszkedik nagyobb tempónál, hogy tovább növelje az autóra ható leszorítóerőt, és javítsa az aerodinamikai egyensúlyt. A Turbo karosszériája szokás szerint valamivel szélesebb, mint a Carrera 4-esé: az eltérés 2,8 centi a Turbo javára, ami a plusz légbeömlővel ellátott hátsó sárvédőíveknek és a szélesebb hátsó kerekeknek köszönhető. A Turbo S az erősebb motoron kívül LED-es fényszórókat, Sports Chrono csomagot, kerámia fékrendszert és aktív kanyarstabilizátort is kap – csupa olyasmit, ami az alapkivitelű Turbóhoz csak extraként rendelhető. Mindkét változat végsebessége 318 km/h, csak a gyorsulásukban van némi eltérés: a Turbo 3,2, a Turbo S 3,1 másodperc alatt érheti el a százas tempót.

Egyelőre a németországi árakat ismerjük: az új 911 Turbo 162 055 euróba kerül majd, a Turbo S-ért pedig 195 256 eurót kérnek. Mindkét változat szeptembertől lesz elérhető az európai Porsche kereskedésekben.