Vérbeli sportkocsi jön a Jaguartól

2013.05.03. 16:24

Legkorábban 2011-ben, a Los Angeles Auto Show-n láthattuk a C-X16-ost, ami az F-type előfutára volt, de a cégvezető Adrian Hallmark akkor azt nyilatkozta, hogy a végleges verzióra még várni kell. Tavaly, Párizsban be is mutatták a vászontetőst, de a kupét most látjuk először.

A képek a formaterv levédési folyamat során kerültek napvilágra. Az összhatás sokkal férfiasabbra sikerült, mint a nyitott változaté, a hosszan hátranyúló első szélvédő a klasszikus E-Type-ot idézi. A hátul kétoldalt kibukkanó két kipufogóvég alapján azt gyanítjuk, hogy a legerősebb R változatot látjuk a képeken, amelybe ötliteres, kompresszoros, 495 lóerős V8-as kerül. A motorpaletta valószínűleg megegyezik a kabrióéval, azaz a kupé F-Type-ot is háromliteres, 340 vagy 380 lóerős V6-ossal lehet majd megrendelni a V8-ason kívül. Az is biztos, hogy manuális váltó is lesz az F-Type-hoz, igaz arra még várni kell.

A Porsche Cayman rivális Jaguar F-Type kupé talán már idén év vége felé bemutatkozhat valamelyik kiállításon, de a kereskedésekben legkorábban jövőre bukkanhat fel.