A Nissan lenyomja a többi japánt?

2013.05.10. 16:10

A japán márka Nissan Power 88 néven indított terjeszkedési programot, amelynek célja, hogy 2016-ra Európában a legerősebb ázsiai márkává váljon. A szám magyarázata: nyolc százalékos piaci részesedés és nyolc százalékos profit a kitűzött cél. Ez persze mifelénk nem fog menni, mert Európa bonyolult piac, de itt is érezhető növekedést várnak, négy új típus és a sportos Nismo modellek bevezetésétől.

A Nissan nem zárt különösen jó évet, bár fura módon pont Magyarországon nőtt a részesedése. Világszinten nagyon érdekes okok játszottak közre abban, hogy miközben 4,9 millió autót adtak el, a piaci részesedésük csökkent. A világ autópiaca ugyanis bővült, de ezt a japán márka nem tudta követni. Európában zsugorodott a piac, Japánban és az Egyesült Államokban viszont kapacitáshiány miatt nem tudtak elég járművet gyártani. Egy másik, jelentős piacon, Kínában pedig a japán-kínai viszony megromlása törte meg az eladások lendületét. Mint emlékezetes, egy vitatott hovatartozású sziget körül kirobbant vita nyomán Kínában erőteljes kampány indult a japán termékek ellen, és ez az összes japán márka eladásait alaposan visszavetette.

A Nissannál is tisztában vannak azzal, hogy a modellválaszték java túl koros, viszont a következő évben – ami a Nissannál a márciustól márciusig terjedő üzleti évet jelenti – négy új modell és a sportos Nismo modellek bevezetése hozhatja meg a várt növekedést. Igaz, a program nevében szereplő nyolc százalék nem fog összejönni, mert – ahogy a Nissan Közép- és Kelet-Európai központjának elnöke, Andrey Akifiev fogalmaz – Európa nagyon komplikált piac, itt mindössze 5,3 százalék a cél 2016-ra. Ezzel a Toyota, a Hyundai és a Kia márkák elé kerülne a Nissan. (Vagyis ezekben a számokban nem szerepel a Renault teljesítménye, ahogy a Kiát és a Hyundai-t is külön kezelik)

Mit fog ez jelenteni a gyakorlatban? Először is megérkezik a Leaf európai változata, megnövelt csomagtartóval és hatósugárral, ami nyilván nem fog sokszerű vásárlói rohamot előidézni, legfeljebb a márka arculata szempontjából fontos. Magyarországon például 30-35 példány eladását tervezik, ami szerintünk igen ambiciózus terv akkor is, ha tudjuk, hogy elsősorban a céges eladásokra alapoznák.

Az új modellek sorában a Nissan Micra felfrissített változata következik, valamikor szeptemberben. Az indiai gyártású kisautó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért vonzóbb külsővel és jobb minőséget sugalló utastérrel futnak neki újra az amúgy is zsúfolt piaci szegmens meghódításának. A Micrával a fő probléma az, ami a Nissan többi európai modelljével is: a kategóriák közötti átmeneti modell, mintha csak el akarnák kerülni a közvetlen versengést a Renault modelljeivel. Így a Micra is valahol a mini- és kiskocsik között helyezkedik el, de felénk inkább a tágasabb Corsa-Polo-Fiesta vonulat a nyerő, és ezek mellett nemigen rúghatl labdába, különösen úgy, hogy dízelmotoros változat sem készül belőle.

Ezt a konfliktuskerülő modell-elhelyezést állítólag elkezdik felszámolni az új Note októberi bevezetésekor. Az egyterű-jellegű ötajtós már inkább normál kisautónak látszik majd, mint törpe-kisbusznak. Meglátjuk, mindenesetre a képviselet komoly reményeket fűz hozzá, mivel a flottavásárlóknál befér majd a klasszikus kategóriákba, és mint tudjuk, itthon a céges vásárlások adják az eladások minimum háromnegyedét.

Magyarország, és egyben Európa legnépszerűbb Nissanját, a Qashqai-t valamikor az év legvégén, vagy a jövő év elején váltják le. Az ígéretek szerint itt az utastér minőségi összképe nagyot fog fejlődni, a sejtelmes részletfotókon nagyjából a Renault-k színvonalával megegyező anyagminőséget lehet sejteni, ami tényleg előrelépést jelentene. A Qashqai miatt egyébként nem fő túlzottan a Nissan feje, mert a jelenlegi modell a felújításokkal, az új 1,6 literes dízellel és az akciós ajánlatokkal meglepően jól tartja magát, ami egy ilyen korú modellnél csodaszámba megy.

A sportos modellek bevezetése a Juke Nismóval startol. A Nismo típusok hasonló szerepet töltenek majd be a kínálatban, mint az Opelnél az OPC-k, a Mininél a Cooperek vagy a Fordnál az ST változatok. A Juke amúgy is jól megy, itthon a második legnépszerűbb Nissan.

Mindezzel együtt a Nissan is érzi, hogy szüksége lenne egy hagyományosabb autóra is, ha komoly növekedést szeretne elérni Európában, erre azonban még várni kell legalább egy évet. A Global C néven emlegetett modell ferdehátú és limuzin változatban is kapható lesz, körülbelül azt a szerepet tölti majd be, mint az Almera régebben. Az viszont már most biztos, hogy nem Almerának fogják hívni, mert időközben ezt a típusjelzést egy olyan modell kapta meg, amelyet az orosz és a kazah piacon forgalmaznak.