2013.05.10. 05:36

A Volkswagen Amarok annyira ésszerű szerkezet, hogy már a neve hallatán is az ásító unalom jut az ember eszébe. Nem baj ez egy pick-up esetében, ha cserébe hasznos – és az Amarok az – de az valahogy eszünkbe sem jutott, milyen lehet a sematikus kisteher, ha néhány ügyes kezű tuningmester kezelésbe veszi. A VW gyári szakemberei most megmutatták.

A Wörth-i tó mellett tartott GTI találkozón általában a Volkswagen csoport minden márkája mutat valami érdekeset. Az idén a VW haszonjárműves részlege, amely házon belül külön márkának számít, szintén beszáll a buliba, az Amarod Power Pickup Truck nevű szerzettel, amit csak a hűtőmaszkjáról lehet Amarokként azonosítani, egyébként nem sok közös vonást mutat az utcai változattal. 22 hüvelykes felniket még bárki rakhatna az autójára, de a szélesített nyomtáv és az emiatt szükséges szélesebb sárvédő-ívek miatt az autó jóval markánsabb jelenség lett, ahogy a fülke mögötti műanyag ív, és a sportosabb lökhárítók is segítik feltűnőbbé tenni a gépet.

Az Amarok azonban nem csak kívülről lett más. A belső teret sportülésekkel, vaskos kormánykerékkel és vörös betétekkel igyekeztek feldobni, és hogy mindez ne tűnjön felesleges parasztvakításnak, kapott egy másik motort is. A 3 literes, 272 lóerős turbódízel V6-ost ismerjük már – elsősorban az Audi egyes modelljeiből – és a 600 Nm maximális teljesítményű gép itt sem vall szégyent. Az összkerék-hajtással együtt is 7,9 másodperc alatt gyorsíthatja százra a brutális Amarok tanulmányt.

A VW tudomásunk szerint nem tervez hasonló kivitelt piacra dobni a platós járműből, a tanulmányautó célja inkább az, hogy megmutassa, a pick-up is megfelelő tuning-alany lehet, ha valaki elég időt és pénzt áldoz az átalakítására.