Mercedes motorra válthat az Aston Martin

2013.05.11. 06:33

Az Aston Martin két éve már tárgyalt a Daimlerrel – úgy volt, hogy az angolok segítenék a Maybach újraélesztését, cserébe Mercedes technikára építkezhetnének. Akkor nem tudtak megállapodni, de most ismét tárgyalóasztalhoz ült a két fél.

Valószínűleg ezúttal is az a cél, hogy az Aston Martin külső forrást találjon bizonyos, drágán fejleszthető, illetve gyártható alkatrészek beszerzésére. Ilyenek a jelenlegi Astonokban is használt V8-as és V12-es motorok, de számos más főegység és elektronikai alkatrész is. A Daimlerrel való tárgyalások felújítását állítólag a brit sportkocsi-gyártó új résztulajdonosa, az Investindustrial szorgalmazta, amelynek az a célja, hogy az Aston Martin nyereségét, és ezzel a befektetés értékét jelentősen növelje.

Az Aston Martin jelenleg még azokra a műszaki megoldásokra épít, amelyeket a Ford részeként fejlesztettek ki: a könnyen alakítható VH platform és a jelenleg használt motorcsalád is abból az időből származik. Ezeknek a megoldásoknak egy jelentős részén azonban néhány éven belül érződni fog a koruk, illetve a továbbfejlesztéshez szükséges anyagi fedezet hiánya. Így nemigen adódik már megoldás, mint keresni egy nagyobb szakmai partnert, amely legalább félkész megoldásokat szállíthat. Ha az Aston Martin át is állna Mercedes motorokra, nyilván áthangolná azokat saját igényei szerint, viszont a fejlesztés költségei így is sokkal alacsonyabbra adódnának, mintha a cég továbbra is a saját erejéből próbálná követni az autóipar műszaki fejlődését.

Az Investindustrial mindössze néhány hete vásárolt 37,5%-os részesedést az Aston Martinból, de a befektető vállalat elnöke, Andrea Bonomi már most igen aktívan igyekszik átalakítani a sportkocsigyártó működését. Bár úgy hallani, a Mercedesszel való megegyezést hozná össze a legszívesebben, de azt mondja, ha ez az út nem járható, akkor is igyekszik új szakmai partnert találni, hisz csak így javíthatók az üzleti eredmények.