Videón az új bálna-Merci

2013.05.12. 15:15

A Mercedes modellpalettájának csúcsán nyolc éve őrizgeti helyét az S-osztály jelenlegi generációja, de már javában zajlanak az előkészületek, hogy bemutathassák az új bálnát, a W222-t. Kémfotókon már korábban is láthattuk, a németek már csak apró részleteket rejtegettek.

A hivatalos bemutatás Hamburgban lesz május 15-én, de a Mercedes már most igyekszik kicsit felcsigázni az érdeklődést: kiadták az első hivatalos teaser-videót az új S-osztályról. Persze ez a videó sem mutat sokkal többet, mint a kémfotók, de kicsit már a beltérbe is bepillanthatunk: többek közt ledes belső világítás, bőrülések, aktív hátsó biztonsági öv (motoros mozgatású övcsatokkal) és szórakoztató rendszer erősíti a luxusautó-jelleget.

Kívül az előd klasszikus arányaival találkozhatunk, igaz, az autó összességében picivel hosszabb lett a jelenlegi S-osztálynál, a hűtőmaszk és a fényszórók pedig a Mercedes új arculatát tükrözik. Az autó oldalán a CLS jellegzetes ívei köszönnek vissza, hátul pedig egy kissé a Maybach karaktere.

Az első hírek szerint kezdetben a háromliteres, V6-os dízelmotorral szerelt S350 BlueTEC lesz elérhető, az S500-ba 4,7 literes, kétturbós V8-as kerül, 435 lóerővel. Az S400 Hybridben egy 3,5 literes V6-os szívómotor és egy 60 lóerős villanymotor dolgozik majd együtt, ezzel az ígéretek szerint négy liter alá is szorítható a fogyasztás száz kilométeren. A csúcsot persze az AMG változatok jelentik majd, az S 65 AMG hatliteres, turbós V12-eséből 630 lóerőt préselnek majd ki.