Így néz ki egy büntetés

2013.05.19. 07:37 Módosítva: 2013.05.19. 07:56

A tegnapi (szombati) időmérő második felében a túraautózás történelmében addig soha nem látott dolog történt: az edzést akkor uraló - és a jó rajtpozícióban lévő - pilóták lelassítottak, hogy ne szolgáljanak szélárnyékkal a mögöttük érkezőknek és azok ne tudjanak javítani kvalifikációs idejükön.

Sajnos a mögöttük lévők sem voltak hajlandók előre menni, így egy harminc kilométer/órás tempóval vánszorgó mezőnyt láthattunk, amely szemlátomást lekési a kvalifikáció végét. Így is lett, egyedül a holland Tom Coronel tudott - több autót kikerülve - nekifutni ímmel-ámmal egy gyors körnek, de ez már kevés volt, a botrány megszületett.

A versenyigazgatóság és az FIA felháborodott bírái azonnal vizsgálatot indítottak 14 pilóta ellen mondván, hogy viselkedésükkel vétettek a sportszerűség szabályai ellen. Az érvényben lévő szabályok ugyan nem szabják meg, hogy ki és mennyi idő alatt teljesíti a mért kört, így ezért nem is büntethették volna őket, ezért vették elő a sportszerűtlen magatartást, amivel nézőként egyet is lehet érteni.

Hogy mennyire volt sportszerű maga az FIA, miután minden egyes pilótát külön-külön büntettek és mennyire tükrözi a büntetés mértéke a valóságban elkövetett "bűnt", az már más kérdés. Egyelőre erősen úgy tűnik, hogy nem kettős, hanem hármas- és négyes mércét is alkalmaztak a döntésképtelen, akkut problémákra nagyon rosszul reagáló, rugalmatlan és felkészületlen bírák.

Tom Coronel büntetése papíron önmagában is egy vicc, az indoklás pedig egyszerűen valótlan. Mindkét kvalifikációs körben megtette, amit meg lehetett. Én személy szerint nagyon sajnálom és iszonyatosan igazságtalannak tartom ezt. Lehet a fotelből okosnak lenni és magyarázni, de a helyszínen most nagyon sokan gondolják úgy, hogy a versenyszervezők, az FIA és az ESport ezt nagyon-nagyon elszúrta. Ez egy vicc és biztos vagyok benne, hogy nagyon rányomja a mai napra a bélyegét.

Éjjel kaptuk a megerősített infót, hogy a Hondákat tényleg büntetik a hátsó szárny miatt, így az első futamon a rajtrács végéről indulnak csak. Hogy a gépátvételnél, vagy a szombati, szúrópróba szerűen elvégzett műszaki ellenérzésnél miért nem tűnt fel, azt nem tudni. A Honda szerint a beszállítók hibáztak, a valóságban könnyen lehet, hogy az óvás miatti pitiáner kis bosszúról van szó.

Büntetés-cunami

A büntetés-cunami végeredménye: Fourteen of them were investigated and twelve deemed guilty for “Unsporting behaviour on the track which damages the image of motorsport in general and in particular the FIA WTCC” either in Q1 or Q2 or in both. The relevant offences relate to breaches of Appendix L, Chapter 4, Article 2e and Article 151 of the International Sporting Code.
The Stewards imposed the following grid penalties: Tarquini (6th) twelve positions for both tomorrow’s races; Oriola (8th) eight positions for both races; Coronel (12th) ten for the first race and five for the second; Muller (1st), Chilton (2nd), Monteiro (7th) and Michelisz (9th) twelve positions for Race 1; Huff (3rd) ten positions for Race 1; MacDowall (4th) eight positions for Race 1; D’Aste (11th), Valente (18th) and O’Young (19th) all five positions for Race 1.
These competitors also received fines ranging from €1,000 to €6,000.
This places Michel Nykjær – the only Q2 qualifier not under investigation – on pole position for the
first race.

Sportszerűtlen magatartásért: Tarquini 12 helyes büntetés mindkét futamra. Oriola nyolc hely mindkét futamra, Coronelnek tíz az elsőre, öt a másodikra. Müller, Chilton, Monteiro és Michelisz 12 hely mínusz az elsőn, Huff tíz mínusz az elsőre, MacDowall nyolc hely az elsőre, D'Aste, Valente és O'Young öt hely mínusz az első futamra. Ezertől hatezer euróig terjedő büntetést kaptak, egyedül Nykjaer nem kapott büntetést, ő az élről rajtol a holnapi első futamon.

És ehhez jön még hozzá a Honda hátsószárny-gate, amiért az első futamon mindenképpen a végéről rajtol majd a három Civic.

Üdvözlöm önöket 2013-ban, a sportszerűség évében.

Tom Coronel kommentje a képhez csak annyi volt: they can eat my dust.

Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy Norbi, mi veled vagyunk.