2013.05.19. 14:50

Sokáig emlegetni fogjuk még a salzburgringi WTCC-hétvégét. Kaotikus büntetések közül egy gyönyörű dobogó: Michelisz Norbi a legjobb hondás!

Az első futamon nem vártunk csodát. A mezőny végére száműzött Honda-trió nem szólhatott bele komolyan az első helyekért folyó harcba, pláne nem úgy, hogy a villámgyors Chevrolet-kompánia előttük volt. Nykjaer bezsebelte a győzelmet, Yvan Müller pedig úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon. A tizedik helyről végül a harmadikig jutott, bizonyítva ezzel, hogy lett légyen sokak számára ellenszenves, azért vezetni piszokmód jól tud és a Chevy még mindig a mezőny leggyorsabb autója.

A futam előtt pár perccel még maga Norbi sem tudta pontosan, melyik rajtkockából indul: az utolsó lett az övé és csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy épségben behozza az autót és majd a második futamon robbantson.

És ez sikerült is, hiszen iszonyatosan jól rajtolt, egy pillanatra még Nash elé is került, de nem tudta tartani a tempót így az ifjú brit állt az élre és a futam végéig meg is őrizte helyét.

A helyzet stabilizálódott, a Norbi mögött autózó Tiago Monteirótól nem kellett tartanunk, a magyar fiú az egész hétvégén gyorsabb volt nála, minden szem Müllerre szegeződött, aki a nyolcadik helyről indulva darálta be a mezőnyt.

Tarquini beszorult, az ő versenye a középmezőny elején kezdődött és ért is véget, minden reményünk abban volt, hogy Monteiro feltartja egy kicsit a franciát, időt – és egérutat – nyerve ezzel Norbinak. Egy körön át ez működött is, de Müller hét tizeddel volt gyorsabb, végül könnyedén elment a portugál mellett. A Chevyben az volt az ellenfelek számára a legrosszabb, hogy még szélárnyékot sem lehetett mögöttük fogni, annyira gyorsak voltak.

Két körrel a futam vége előtt Müller megérkezett Norbi nyakára és a józan ember ilyenkor nem áll le pofozkodni a gyorsabb autóval, pláne ha Müller vezeti, így Norbi biztosan megtartva a harmadik helyét a Honda legjobb eredményét érte el a hétvégén.

És a legszebb, hogy ezt a második rajthelyet ő harcolta ki magának szombaton, nem volt rá hatással a FIA-büntetőkommandó ténykedése.

Így pedig ez a dobogó nagyon sokat jelent és nagy eredménynek számít, emlékezetes marad mindenkinek, mert tempóból és tehetségből lett. Mutatva a csendes srác erejét és azt, hogy a Honda gyermekbetegségeiből kigyógyulva, immáron komoly ellenfél lesz a szezon hátralévő részében. Norbi a futam előtt már egy hatodik hellyel is boldog lett volna, képzelhetik, mekkora az öröm most a Zengő Motorsport sátrában.

Köszönjük!