Szolid vadállat lett a Gemballa McLarenje

2013.05.19. 18:06

Bemutatta végre McLaren 12C Spiderhez készült csomagjait a német Gemballa. A tuningcég visszafogta magát, egy szolid kivitellel próbálja megnyerni az ügyfeleket.

A Gemballa márciusban, a Genfi Autószalonon jelentette be, hogy csomagokat készít a kabrióhoz. Most, alig néhány hónappal a McLarennel kötött megállapodás után megérkeztek végre a megboldogult alapító nevét viselő cég munkái.

A drágábbik csomag kizárólag aerodinamikai módosításokból áll. Magában foglalja az első lökhárító átszabását, egy apró hátsó légterelő elemet, az oldalsó szoknyákat és egy új hátulsó diffúzort. Az ennél jelentősen olcsóbb, lényegében ehhez kapcsolódó csomag már valamelyest a menetteljesítmény javításáról szól, még ha azt csak egy új szett felnivel és nagy teljesítményű gumikkal is próbálták meg elérni. Emellé jön az Alcantarával vagy bőrrel végzett kárpitozás, valamint kiválaszthatóak még a féknyergek és a műszerfal számlapjainak árnyalatai.

A Gemballa Aero csomagjának ára adók nélkül 19 ezer 980 euró, míg a felniket is tartalmazó olcsóbbé 7980 euró. Az ügyfeleknek ezen felül valószínű felajánlják majd motorfejlesztő csomagjukat is, az azonban egyelőre fejlesztés alatt áll.