Olcsó Citroënek jöhetnek

2013.05.20. 10:39

A Citroën akár egy éven belül bevezetheti a C3 utódját, mellyel a teljes C-sorozat megújítása kezdődhet el. A francia gyártó ügyvezetője, Frederic Banzet úgy fogalmazott, hogy versenyképes árral próbálnak majd vásárlókat csalogatni, de nem akarnak a Daciával rivalizálni.

Citroen C-Cactus
Citroen C-Cactus

Az új modellt a 2007-ben bemutatott C-Cactus ihlette, a Citroënnél úgy vélik, hogy a stílusos, egyedi formaterv lehet a siker kulcsa – ezt a Fiat 500-as, illetve házon belül a DS3 példája bizonyítja. Ahhoz, hogy igazán versenyképes árat szabhassanak meg az autónak, igyekeznek a lehető legjobban visszaszorítani az előállítási költségeket. Erre a megoldás az lehet, hogy viszonylag szűk motor- és sebességváltó-választékot kínálnak majd a C-modellekhez.

Citroen C-Cactus
Citroen C-Cactus

A tervek szerint a franciák a DS-sorozatot önálló márkaként fejlesztik tovább, és a prémiummárkákkal próbálják versenyeztetni. Míg a DS-ektől a kínai piacon érnének el sikereket, addig Európában a tömegmodelleket magába foglaló C-sorozat lehet népszerű. Az első újdonságok 2014 második felében érkezhetnek.