Vadiúj BMW X5 – már csak turbóval

2013.05.30. 11:08

Az X5 ma már ugyanolyan biztos pont a BMW kínálatában, mint a 3-as vagy az 5-ös sorozat. Nem csoda, hogy a harmadik generációval is igyekeztek megtartani a jól ismert arányokat és összképet, de az autó ennek ellenére az utolsó csavarig új.

A BMW tervezői megtették, ami szakmailag és emberileg lehetséges, hogy új autót állítsanak elő anélkül, hogy a korábbi X5-ösök bevált arculatán változtatnának. Így többé-kevésbé maradt a régi befoglaló forma és az oldalablakok vonalvezetése is csak minimálisan változott. Ugyanakkor az autó orrán és oldalán már az újabb BMW-k stílusjegyei köszönnek vissza. A nagy, fémszín-rácsozatú vesék és belőlük kinövő nagy, levélforma fényszórók, a hátsó kerekek feletti jellegzetes, lágy vonalú domború felület és az azt lezáró kemény él – ezek már az aktuális stílushoz tartozó jellegzetességek. Ennek ellenére aligha lesz rá példa, hogy valaki az autó láttán felüvölt: nézzétek, ott az új X5-ös.

Ahogy ez szinte kötelező, az F15 jelzésű BMW alapterülete nőtt az elődjéhez képest, de nem sokat: hosszában 2,9, széltében 0,5 centi az eltérés, viszont a magasság 1,4 centit csökkent. Így az új X5 4,886 méter hosszú, 1,938 méter széles és 1,762 méter magas lett. A 2,933 méteres tengelytáv változatlan maradt, ami azt sejtteti, hogy a BMW megtartotta az előző generáció padlólemezét, csak itt-ott finomított rajta. Természetesen a bajorok is igyekeztek faragni az autó tömegéből – nagyjából 90 kilogrammot tudtak megspórolni, bár ez nyilván kivitelenként változhat egy keveset. A csomagtér sem kicsi, alaphelyzetben 650 liter áll rendelkezésre, de ez az ülések lehajtásával 1870 literig növelhető, akár több lépcsőben is, hiszen a hátsó üléssor 40:20:40 arányban három részletben dönthető.

A gyártást háromféle változattal kezdi a BMW. Az egyetlen benzinesbe, az xDrive50i-be 450 lóerős 4,4 literes biturbó V8-ast építenek. Ezen kívül választható lesz a két turbós, 258 lovas xDrive30d és a háromturbós, 381 lóerős M50d, mindkettőben a 3 literes sorhatos BMW dízel-blokk dolgozik. Mindhárom motorhoz a ZF-féle nyolcfokozatú automata jár, összkerék-hajtással. A kezdő X5-ösök közül mind félelmetesen gyors: az xDrive30d is 6,9 másodperc alatt gyorsul százra, az M50d ugyanezt a mutatványt 5,3, az xDrive50i pedig kerek 5 másodperc alatt tudja. Ráadásul mindhárom motor egész takarékos: a benzines 10,5, a gyengébb dízel 6,2, az erősebb 6,7 liter üzemanyaggal is elmehet száz kilométert a gyári mérések szerint.

Később persze jönnek a kevésbé erős kivitelek is, a 40d és a 25d dízel – ez utóbbi alighanem négy hengerrel és két turbóval – illetve a 35i a jól ismert 306 lóerős hathengeres benzinessel. Ha minden igaz, lesz egy hátsókerék-hajtású kivitel is, az sDrive25d, amellyel viszonylag alacsony, 149 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás – és ennek megfelelő alacsony fogyasztás – lesz majd elérhető.

Az új X5-ös BMW-t első körben Dél-Karolinában és Németországban gyártják majd, és novembertől lesz kapható világszerte.