Kína ezzel ver oda az Audinak

2013.05.31. 17:31

Korábban még az sem volt biztos, hogy az új kínai luxusjárgányt egyáltalán eladják-e magánszemélyeknek, de úgy tűnik, csak bizonyos változatokat tartanak vissza egy szűk kör számára. A H7 egyébként korszerű technikára épül, amelyet a Toyotától vesznek át a kínaiak.

Ami saját szellemi termék a H7-esben, az az egyszerű, de elegáns formaterv a vastagon krómozott hűtőmaszkkal, illetve az alapkivitelbe szánt kétliteres, turbós, 201 lóerős négyhengeres. Minden más a Toyotától érkezik, pontosabban a Kínában forgalmazott Crown luxusmodellből. A gyári árlista szerint az alapkivitel mellett 3 literes,223 lóerős V6-os motorral lesz még kapható a H7, és mindkét motorhoz hatfokozatú automata váltó jár majd. Az 5,095 méter hosszú, 1,875 méter széles, 1,485 méter magas és 2,97 méteres tengelytávú modell feladata az volna, hogy minél inkább kiszorítsa a külföldi modelleket, amilyen BMW 5-ös sorozata, a Mercedes E osztály, az alapjául szolgáló Toyota Crown, és mindenek előtt az Audi A6L, amely ma gyakorlatilag egyeduralkodó a párt hatalmas reprezentációs flottájában.

Ez persze csak részben valódi verseny, legalábbis a FAW elsősorban magával versenyez, hisz az Audi A6L-t is ők gyártják – pontosabban a FAW-Volkswagen vegyesvállalat. Ez inkább afféle látszatintézkedés, demonstrálandó, hogy az ország vezetése nem csak szavakban támogatja a kínai gyártmányok előretörését. A kínai-japán luxus persze nem olcsó: az alapváltozat ára is 11 millió forintnak megfelelő jüanba kerül, a csúcsváltozat pedig 3 literes V6-ossal közel 18 milliónak megfelelő összegbe kerül majd. Lesz egy harmadik változat is, amelyet csak az állami szektornak gyártanak majd. Ebbe a Toyota 2,5 literes V6-os motorja kerül, és olyan vidékekre szánják, ahol a V6-os motor presztízsére szükség van, de a 3 literes teljesítménye és fogyasztása már felesleges luxus.

Papp Tibi kollégánk nemrég láthatta az autót élőben Sanghajban, és azt mondja, a minősége – legalábbis a kiállított előszériás példányé – kicsivel talán meg is haladja a külföldi konkurenciáét. Az igyekezet persze érthető: akik nagyhatalmú embereknek készítenek autót egy állami vállalatnál, aligha kockáztatják meg, hogy trehány munkát végezzenek.