Ej, de megnyúltál!

2013.06.07. 12:12

Nagy a zsizsegés a Toyota Corolla tizenegyedik generációjának bemutatója körül. A gyár már hetek óta csepegtette a részletfotókat, hogy most, amikor teljes pompájában bemutatják, minél nagyobb legyen a durranás. Hiszen ez a legnagyobb pillanat egy ilyen tömegautó életében, később már csak veszik és veszik, de igazán nagy figyelmet csak a leleplezéskor kap.

Az ős-Corolla 1966-os bemutatója óta a típus szinte töretlen sikerrel törtetett a világ legnagyobb darabszámban eladott autója cím felé, amit 1997-ben vett el a Volkswagen Bogártól. Több mint 39 milliót adtak el belőle a mai napig, úgy, hogy a legjobban fogyó modellek sosem hozták igazán lázba a sajtót. Ezen a Corollát felvezető Furia tanulmánnyal változtatni próbált a Toyota, de a szériamodell végül nem lett annyira izgalmas, mint vártuk, viszont még így is sokkal vagányabb, mint elődje.

Első ránézésre látni, mekkorát nyújtottak rajta: hosszban majdnem pontosan tíz centit nőtt, mégpedig teljes egészében a tengelyek között. Ennek köszönhetően jóval nagyobb, számszerűsítve 7,5 centivel több hátsó lábteret ígérnek.

Mivel most az USA-nak szánt változatot mutatták be, nincs nagy motorválaszték: a változó szelepvezérlésű 1,8 literes szívó benzines 132 vagy 140 lóerős változata közül választhatnak majd odaát, egy hét sebességet imitáló CVT-hez vagy egy hatfokozatú kézi váltóhoz illesztve.

A belső fotókat elnézve felfedezhető némi rokonság a nálunk forgalmazott Aurisszal, de nem biztos, hogy ugyanezt kapjuk majd mi is Európában. A nekünk szánt Corollát várhatóan ősszel mutatják majd meg, és jövőre lesz csak kapható.