2013.06.11. 07:43

Míg a Dacia és a Kia eladásai szárnyalnak, a GM olcsó márkájának eredményei romlanak, annak ellenére, hogy az olcsó autók iránt egyre nagyobb a kereslet Európában. Az év első harmadában 33%-os visszaesést szenvedett el a márka Európában, de az egyes modelleket nézve még rosszabb a helyzet: Aveóból például 44%-kal vettek kevesebbet az év elején, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A jelenség okait még a szakértők is csak találgatják, bár alighanem többféle tényező összjátéka eredményezi, hogy a Chevrolet mostanság visszaszorult a vetélytársak mögött. Egyesek az idősödő kínálatot emlegetik, de ez nem igazán jó magyarázat. Az Aveo például csak két éve került a piacra, és egy frissen tervezett padlólemezre épül, és hasonló a helyzet az alig egy évvel öregebb Sparkkal is. Mások szerint az a probléma, hogy a Chevrolet műszaki megoldásai viszonylag korszerűtlenek – a cég sok esetben egy generációval korábbi Opel technikát használ – de ez sem indokolja a jelenséget, hisz a Dacia ugyanúgy uraságtól levetett technikát használ, mégis sikeres tud lenni.

Vannak persze hihetőbb, vagy csak nehezebben ellenőrizhető elméletek is. Ilyen például, hogy a piac válsága miatt a Chevrolet által nyújtott ár-érték arány már nem is olyan kedvező, hisz minden tömeggyártó nagy kedvezményekkel próbálja becsábítani a vásárlókat, a GM olcsóbbik márkájának viszont kicsi a mozgástere, hisz a Dél-Koreából származó, és eleve nem túl drága autókon további árcsökkentéssel már semmi haszon nem maradna. Ráadásul a Dacia árban jócskán aláment az amerikai-koreai márka típusainak, márpedig akik olcsó járművet keresnek, azok jellemzően megkeresik az elérhető legjobb ajánlatot. Egy másik magyarázat szerint a Chevy modelljei kevésbé felelnek meg az európai ízlésnek, mint a konkurencia autói.

Ám bármi is húzódik meg a háttérben, a GM lépéskényszerben van, ha meg szeretné tartani a Chevrolet piaci pozícióit Európában. Sok mozgástér persze nincsen: rövidebb távon legfeljebb az árképzéssel próbálhatnak előnyösebb helyzetbe kerülni, hisz a következő modellgeneráció aligha készül el 2016 előtt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.