Százezren vágynak az új BMW-re

2013.06.14. 07:51

Ha csak a puszta számokból indulunk ki, úgy tűnik, a BMW az amúgy nem különösebben népszerű villanyautókból is képes lehet slágert csinálni. Nem ez az első eset – a kupétetős szabadidő-autóban sem hitt senki, míg a BMW össze nem dobta az X6-ost, hogy aztán nagyot arasson vele.

Most az i3-as keltette fel a tömeges érdeklődést: annak ellenére, hogy tisztán elektromos hajtású gépről van szó, már több mint százezren jelezték, hogy mennének vele egy próbakört, és a BMW értékesítési igazgatója szerint szép számmal akadnak, akik már le is foglalózták az autót – úgy, hogy még az ára sem ismert. Az i3 iránti érdeklődés persze nem véletlen: bár a külsején ez nem látszik, az ötajtós városi jármű a maga nemében a világ legkorszerűbb személyautójának számít majd, ha egyszer gyártásba kerül. Ebben a kategóriában ugyanis senki nem kínál karbonszálas műanyag karosszériát.

Az i3-as egyébként nagyjából azt tudja majd, amit a többi villanyautó: 130-160 kilométeres hatótávot egy töltéssel, bár ha minden igaz, a gyártás kezdetétől megrendelhető lesz 650 köbcentis kéthengeres hatótáv-növelő motorral, amely 300 kilométerre növelheti az egy töltéssel és egy tank benzinnel megtehető távot. Sok részlet persze még ismeretlen, de ez nem is csoda, hisz a szériaváltozat bemutatóját csak ősszel tartják a Frankfurti Autószalonon.