Épül a Bentley új versenyautója

2013.06.17. 11:58

Tíz évvel a Bentley 2003-as Le Mans-i sikere után egyre biztosabb a brit luxusmárka visszatérése a versenysportba. A Continental GT3-as fejlesztése a hírek szerint rendben zajlik, de a korábban emlegetett V12-esről sajnos lemondtak a munkálatok alatt.

A Volkswagen AG erősít Le Mans-fronton. A huszonnégy órás versenyeket hosszú évek óta uraló Audi mellé jövőre beteszi konkurenciának a Porschét, a GT3-asok mezőnyében pedig a Bentley-vel támadnak. A LMP1-es Porschét a napokban már láttuk, de most a Bentley fejlesztői is kiszolgálták az érdeklődőket, és kiadtak némi infót a Ferrarik és Aston Martinok kihívójáról.

A Continental GT3-at a tavalyi Párizsi Autószalonon mutatták be. Akkor nem is a koncepció volt igazán érdekes, sokkal inkább a hír maga, miszerint a versenypályákról önkéntes száműzetésbe vonult Bentley visszatér a motorsportba. Szerencsére a gyár ezen szándékát nem torpedózta meg semmilyen gazdasági döntés az elmúlt bő nyolc hónapban, így a GT3-as munkálatai – a márkát 2003-ban Le Mans-i sikerhez vezető – Brian Gush igazgató felügyelete alatt rendben folynak.

Azt a Bentley közleményéből már biztosra tudni, hogy a korábban megemlített V12-es helyett a győri biturbós V8-as kerül GT3-ba. A négyliteres erejét egy hatsebességes szekvenciális váltó továbbítja majd a hátsó kerekekre.

A kasznit szinte teljes egészében szénszálas műanyagból készítették újra, aminek hála ezer kilogrammtól szabadult meg a Continental. A két és fél tonnás autónak erre a fogyásra mindenképp szüksége volt, mielőtt versenypályára mennek vele, csakúgy, mint a kettős keresztlengőkaros felfüggesztésre és a négy fokozatban állítható lökésgátlókra.

A Bentley-nek hosszú és sikeres történelme van Le Mans-ban. Igaz, a GT3-mal még nem a csúcskategóriába tér vissza brit márka, de a GT-k mezőnyében sem lesz könnyű dolga. Hogy mire jutnak majd az autóval a legnevesebb huszonnégy óráson csak a jövő évi versenyen tudjuk meg, de az autót addig még sok más futamon látjuk majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.