Egy Lamborghini-verő Audi R8-as

2013.06.20. 17:52

A OK-Chiptuning nevű német műhely a Volkswagenek és a Porschék után rákapott az Audi sportmodelljére, és összerakta saját R8-asát, egy Lamborghini-verő öszvért, a Phantom Black Panthert.

A tunerek egy 2010-es Audi R8 V10 R-Tronic-ot vettek alapul, ami a maga 525 lóerős teljesítményével eddig sem tartozott a gyengébbik R8-asok közé.

A OK-sok nevükkel ellentétben nem csak a vezérléshez értenek, és egy új sportkipufogó-rendszert adtak az Audinak, majd ahhoz igazították az elektronikát. Emellett valószínű piszkáltak még mást is a technikán, hiszen a munka végére 620 lóerőt hoztak ki a győri 5,2 literesből. Ez majd' hatvannal több annál, mint amit a nem túl távoli rokon Lamborghini Gallardo legerősebbje, a Superleggera tud saját 5,2-es V10-esével. A fekte párduc erejét persze valahogy el kell majd bírnia a gyári technikának, ezért a felfüggesztést KW rugókkal erősítették meg.

Hogy a közel száz lóerővel növelt teljesítménnyel és az 530-ról 570 Nm-re emelt forgatónyomatékkal mennyivel lett fürgébb az R8-as azt jól mutatja, hogy a Black Panther 6,9 másodperc alatt gyorsul százról kétszáz kilométer/órára. Igaz, ebben segítségére van az egykuplungos automatizált kézi sebességváltó új vezérlése is, amely jentősen rövidít a váltásidőn. A végsebességéről sajnos nem tudni, de az valószínű nem is lenne hiteles adat, és az autó szinte biztosan le van szabályozva valahol háromszáznál.

A hároméves R8 megjelenését a GT több elemének átvételével próbálták meg az erejével harmonikussá tenni. Az első ajkakat és a hátsó diffúzort szánszálas műanyagból újraöntötték, de ezek mellett kölcsönvették a GT hátsó lámpáit is. A Phantom Black Panther minden valószínűség szerint csomagként lesz elérhető, azonban sem erről, sem az áráról nem beszélt eddig a német tunercég.